Nemzetközi és Politikatudományi tanszék
A társadalomtudományok szolgálatában minden oktatónk elkötelezett aziránt, hogy a hallgatókkal megismertesse a világpolitikai, illetve az európai és hazai társadalmi/politikai jelenségeket, történeti fejlődés-modelleket, valamint ezek okait, elemzési kereteit és módszereit.Nemzetközi és Politikatudományi tanszék
Mit kell tudnod a Nemzetközi és Politikatudományi Tanszékről?
A társadalomtudományok szolgálatában minden oktatónk elkötelezett aziránt, hogy a hallgatókkal megismertesse a világpolitikai, illetve az európai és hazai társadalmi/politikai jelenségeket, történeti fejlődés-modelleket, valamint ezek okait, elemzési kereteit és módszereit. Hallgatóink a tudomány világában elismert kutatók, oktatók és szakértők segítségével olyan elméleti tudásra és gyakorlati ismeretekre tesznek szert, amely jelentős versenyelőnyt jelenthet a munkaerőpiacon.
A képzések során hallgatóinkkal elemezzük a hazai és nemzetközi társadalmi és politikai viszonyokat, a fenntartható fejlődés kritériumait, hiszen egy globalizálódó világban a nyelvismeret mellett a komplex-megismerésre törekvő, etikus szemléletmód, az interdiszciplináris fókusz és a gyakorlati tudás elengedhetetlen. Ennek érdekében olyan tudományos megközelítési formákat kívánunk hallgatóink számára elérhetővé tenni, amelyek révén a diákok a politikai, a gazdasági és a társadalmi összefüggések és azok komplex értelmezése és elemzése felé nyitottá válnak, elősegítve ezzel a munkavállalói kulcskompetenciáik fejlődését.
A többnyelvűség a legtöbb szak esetében elvárt, a munkáltatói igény-felmérések azt mutatják, hogy a világnyelvek mellett legalább egy további nyelv ismerete lehet a munkaerő-piaci siker záloga.
Tanszékünkön a nyelvtanulás közben az adott nyelvet használó országok és régiók kultúráját, társadalmi, gazdasági és politikai viszonyait is megismerhetik a hallgatók, illetve az egyetemi Erasmus-program keretében fél vagy egy éves külföldi képzésre is lehetőséget biztosítunk, amelyet nevezhetünk egy nemzetközi karrier első állomásának is.
A Tanszék felel a nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakért, politológia/politikatudomány alap- és mesterszakért, valamint a szociológia alapszakért. Ezzel párhuzamosan a Tanszék szervezi az Egyetemen zajló nyelvi képzéseket, többek között a diplomácia alapnyelveinek képzését.
A Tanszék a munkaerő-piaci elvárásoknak maradéktalanul megfelelve immáron angol nyelvű képzéseket is indít.

Dr. habil. Grajczjár István, PhD
Tanszékvezető

Herczeg Brigitta
Tanszéki titkár
“B” épület, I. emelet, 110-es szoba
E-mail: npt@uni-milton.hu
Telefon: 0614547600 / 148-as mellék
A Tanszék által gondozott szakok

Politikatudományok alapképzési szak

Nemzetközi tanulmányok alapképzési szak

Szociológia alapképzési szak

Nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak

Politikatudomány mesterképzési szak
A tanszék oktatói
Tanszék vezetősége
Főállású Oktatók

Alanyai Erzsébet
nyelvtanár

Dr. Bán-Forgács Nóra PhD
főiskolai docens

Dr. Benyó Béla PhD
főiskolai docens

Böcskei Balázs
adjunktus

Dr. habil Hubai László
főiskolai tanár

Dr. Laki Ildikó Phd
főiskolai docens

Prof. Dr. Lévai Imre
professor emeritus

Dr. Magyari Andrea PhD
főiskolai docens

Dr. Nagy József PhD
főiskolai docens

Prof. Dr. Neszmélyi György
egyetemi tanár

Dr. Ruzsa Dóra PhD
főiskolai docens

Dr. Schottner Krisztina PhD
rektor, egyetemi docens

Dr. Soós Eszter Petronella PhD
adjunktus

Dr. Szabó Tamás PhD
főiskolai docens

Dr. Szatmári Péter CSc
rektorhelyettes, egyetemi docens

Vasali Zoltán
adjunktus
Óraadó Oktatók

Dr. Deutsch Tamás
óraadó oktató

Dr. habil Gellén Márton
óraadó oktató

Dr. habil. Gyarmati István
óraadó oktató

Schubauerné Dr. Hargitai Vera
címzetes egyetemi docens

Dr. Hrecska-Kovács Renáta PhD
óraadó oktató

Dr. Jávor Endre PhD
óraadó oktató

Dr. Joó András PhD
óraadó oktató

Dr. Kállai Gábor PhD
óraadó oktató

Dr. habil Kis-Benedek József
óraadó oktató

Dr. Kocsis Péter Csaba PhD
címzetes főiskolai docens

Miletics Péter
óraadó oktató

Dr. Nyári Gábor CSc
óraadó oktató

Nyíri-Nagy József István
óraadó oktató

Dr. Pálvölgyi Miklós PhD
óraadó oktató

Pauló Edit Andrea
óraadó oktató

Dr. Práczki Péter
óraadó oktató

Regős Judit
óraadó oktató

Dr. Róbel Sándor CSc
óraadó oktató

Sáray Orsolya
óraadó oktató

Dr. habil. Simicskó István
óraadó oktató

Dr. Strihó Krisztina PhD
óraadó oktató

Dr. habil Szabó Róbert
óraadó oktató

Dr. Szatmári László PhD
óraadó oktató

Tétényi Éva
óraadó oktató

Vajdics Anikó
nyelvtanár

Dr. Zongor Gábor
óraadó oktató