Társadalomtudományi Kutatóközpont
Társadalomtudományi Kutatóközpont
A Milton Friedman Egyetem Társadalomtudományi Kutatóközpontja kiemelt szerepet játszik egyetemünkön a társadalmi, gazdasági, munkaerőpiaci, politikatudományi és geopolitikai témák vizsgálatában, legyen az gazdasági és környezeti fenntarthatóság, munkahelyi jólét, digitális oktatás és mesterséges intelligencia, politikai attitűdök, illetve választás kutatás, az antiszemitizmus és a szolidaritás kutatása, vagy az eurázsiai geopolitikai kapcsolatok feltárása és elemzése.
A központ célja minden egyes főállású tanszéki kolléga, óraadó és külsős szakértők bevonásával a tudományos párbeszéd elősegítése, nemzetközi együttműködések kiépítése és a társadalmi egyenlőtlenségek, fenntarthatósági kihívások, illetve társadalomlélektani jelenségek és politikai trendek feltárása.
A kutatóműhelyek széleskörű, egyes esetekben egymást átfedő témákkal foglalkoznak, elősegítve a kollégák participációs lehetőségeit az interdiszciplináris vitákon. A kutatóközpont célja a tudományos publikációk és konferenciák, valamint a hazai és nemzetközi szakmai kapcsolatok létrehozásán túl a hallgatóink kutatási folyamatokba való bevonása, OTDK részvételük és esetleges továbbtanulásuk elősegítése.
Kutatóműhelyek
Eurázsiai kerekasztal és kutatóműhely
Projekt felelős: Szatmári Péter
A kutatóműhely 2022-től a Neumann János Egyetem Eurázsia Központja, a Magyar-Kínai Fiatalok Baráti Egyesülete, a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszéke szervezésében működik.
Az Európai és Ázsiai kapcsolatok elmélyülése és a két kontinens közötti kapcsolatok növekedése kulcsfontosságú témává vált a 21. században. Korábban egy egypólusú világrend volt jellemző, amelyben a nyugat vezető szerepet töltött be. Azonban most átmeneti időszakot élünk, amely egy multipoláris rendszer felé mutat, ahol több hatalmi központ és az egyenrangú partnerségek fontossága kerül előtérbe.
Ennek következményeként a diplomáciai kapcsolatok új alapokra helyeződnek, különösen a nyugat és Kína közötti verseny tekintetében. A geopolitikai térben Kína “Egy övezet, egy út” kezdeményezése jelentős infrastrukturális és gazdasági változásokat hozott az ázsiai térségben, áthelyezve ezzel a világgazdaság középpontját Ázsiába. Az Eurázsiai térség kutatására nagy hangsúly helyeződik, amely fontossága már 1800-as évek végén Friedrich Ratzel geográfus tanulmányaiban is nagy szerepet kapott, amit követett Halford John Mackinder geopolitikai elmélete. A térség geopolitikailag, gazdaságilag is jelentősen felértékelődött, mely kutatásának és megértésnek szükségessége kiemelten fontos a jelenlegi átalakuló világrendben.
Ehhez kapcsolódóan az elmúlt években a Neumann János Egyetem Eurázsia Központja és a Milton Friedman Egyetem közötti szoros együttműködés eredményeként számos sikeres tudományos rendezvény valósult meg, amelyek célja a tudományos párbeszéd elősegítése és a nemzetközi kapcsolatok erősítése volt. A rendezvények széles körű tematikát öleltek fel, többek között geopolitikai, gazdasági és technológiai innovációs témákban.
A legfontosabbak közé tartozik, hogy olyan aktuális kérdéseket tárgyaltak, mint a G20-csúcstalálkozó eredményei, Közép-Ázsia és Törökország növekvő szerepe a globális politikai térben, valamint az Európai Unió és Ázsia kapcsolatai. Az eseményeken neves szakértők osztották meg tudományos eredményeiket és véleményeiket, hozzájárulva a nemzetközi kapcsolatok fejlődéséhez és a régiók közötti együttműködés erősítéséhez. A rendezvények résztvevői többek között a fintech innovációkról, valamint Kína és szomszédai geopolitikai helyzetéről is részletesen tárgyaltak.
Az események pozitív visszajelzései, valamint a nemzetközi együttműködések erősítése további tudományos és szakmai fejlődést ígérnek. A közös munka célja, hogy a jövőben is támogassa a tudományos közösség fejlődését és elősegítse a régiók közötti együttműködést, különös tekintettel a technológiai innovációkra és a geopolitikai stratégiákra.
Az eseményeken részt vevő szakértők és előadók releváns tudományos és szakmai háttérrel rendelkeznek, és különböző szakterületeken tevékenykednek, hozzájárulva a rendezvények magas színvonalához.
Kiemelkedő szakértők és előadók:
- Schottner Krisztina – A Milton Friedman Egyetem rektora, aki számos rendezvényen részt vett és támogatta az egyetemek közötti együttműködést.
- Szatmári Péter – A Milton Friedman Egyetem általános és közkapcsolati rektorhelyettese, aki több esemény moderátoraként és előadóként vett részt, és kulcsszerepet játszott a geopolitikai és nemzetközi témák bemutatásában.
- Horváth Levente – A Neumann János Egyetem Eurázsia Központ igazgatója, aki vezető szerepet tölt be az intézmények közötti együttműködés megszervezésében, és rendszeresen előadóként is szerepelt geopolitikai témákban.
- Bernek Ágnes – A Neumann János Egyetem Geopolitikai Kutatócsoportjának vezetője, aki az Eurázsia régió geopolitikai helyzetéről tartott előadásokat és vezette a kutatásokat.
- Klemensits Péter – A Neumann János Egyetem kutatásvezetője, aki több eseményt moderált és geopolitikai elemzéseivel járult hozzá a rendezvények sikeréhez.
- Neszmélyi György Iván – A Milton Friedman Egyetem egyetemi tanára, aki nemzetközi kapcsolatok és gazdasági témákban adott elő.
- Ferkelt Balázs – A Budapesti Gazdasági Egyetem docense, aki nemzetközi kapcsolatokkal és a külkereskedelem aktuális kérdéseivel foglalkozott.
- Csizmadia Norbert – A Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány elnöke, aki a tudományos együttműködések terén végzett tevékenységével támogatta a rendezvények szakmai tartalmát.
- Soós Eszter Petronella – A Milton Friedman Egyetem adjunktusa, aki Törökország és Eurázsia geopolitikai szerepéről tartott előadásokat.
- Dudlák Tamás – Az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos munkatársa, aki az ázsiai geopolitikai változásokról beszélt, különös tekintettel Kína és szomszédai viszonyára.
Nemzetközi előadók:
- Chaiwat Meesanthan – A Thammasat Egyetem Kelet-Ázsiai Intézet igazgatója, aki Ázsia és Kína geopolitikai szerepéről tartott előadásokat.
- Natthanan Kunnamas – A Chulalongkorn Egyetem Politikatudományi Karának professzora, aki az ázsiai geopolitikai folyamatok mélyreható elemzésében játszott szerepet.
- Visit Limsombunchai – A Kasetsart Egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánja, aki Thaiföld és Magyarország közötti gazdasági együttműködésről beszélt.
- Tárik Meszár – A Neumann János Egyetem Eurázsia Központ kutatója, aki Közép-Ázsia geopolitikai helyzetéről és migrációs kihívásairól adott elő.
Magyarországi és nemzetközi diplomaták:
- Rózsa József – Magyarország üzbegisztáni nagykövete, aki Közép-Ázsia jelentőségéről beszélt a globális politikai térben.
- Sipos Sándor – Thaiföldi magyar nagykövet, aki a diplomáciai kapcsolatok és gazdasági együttműködés fontosságáról tartott előadást.
Egyéb meghatározó személyek:
- Békés Márton – A XXI. Század Kutatóközpont igazgatója, aki Eurázsia geopolitikai és gazdasági folyamatairól nyújtott áttekintést.
- Csoma Mózes – Korea szakértő, volt nagykövet, aki Kína és szomszédai közötti geopolitikai helyzetről adott elő.
Az előadók változatos szakmai háttere és elismert tapasztalatai jelentősen hozzájárultak az események szakmai színvonalához és a nemzetközi kapcsolatok fejlesztéséhez.
Politikatudomány elemzőműhely és választási konferencia-sorozat
Projekt felelős: Böcskei Balázs
Böcskei Balázs vezetésével és szervezésében 2023-tól rendszeres politikatudományi elemző és vitaműhely működik az egyetemen, meghívott előadókkal és hallgatói részvétellel.
A műhely egyik lába a minden választás előtt megrendezendő, külső szakértők bevonásával zajló kerekasztalbeszélgetés (állandó szakértők: Szabó Andrea, Závecz Tibor, Böcskei Balázs, Vasali Zoltán), a másik lába a tanszék 2024 márciusában a hallgatók közreműködő szervezésével elindított szakmai délután, amelynek első előadásán a Barbie film, a másodikon a tényhamisítások- és ellenőrzései, fakenews-hálózatok és ellenszerei a kampányokban, a harmadikon a labdarúgó szubkultúrák, a politikai osztály- és kultúrharc a lelátókon politikatudományi aspektusai kerültek megvitatásra.
Ezt egészíti ki a minden nyáron sorra kerülő politikatudományi olvasótábor, amely megfelelő elméleti muníciót ad annak, hogy a hallgatók részt tudjanak venni kutatások megszervezésében, ahol a gyakorlatban is elsajátíthatják a kutatói lét és módszertan elemeit.
Antiszemitizmus kutatóműhely
Kutatásvezető: Grajczjár István
A kutatóműhely a fenntartó támogatásával 2022-ben kezdte meg működését. A kvalitatív és kvantitatív bázisra épülő kutatássorozat célja, hogy az antiszemitizmus-kutatás módszertani megközelítését frissítse, az új módszerrel évről-évre felmérje az antiszemitizmus prevalenciáját, dimenzióit, mintázatait és mozgatórugóit nem csak Magyarországon, hanem hosszabb távon Európában is.
Partnereink a Tett és Védelem Alapítvány, külsős szakértők Csepeli György, Örkény Antal és Závecz Tibor személyében.
A korábbi módszerekkel számos probléma akadt, többek között az igen-effektus problémája, az 5 fokú skálák és a kiegyensúlyozatlan kérdések használata, bizonyos dimenziók kimaradása, a kontextuális-diszkurzív környezet ignorálása, az összetett gondolkodási mintázatok feltárásának hiánya, a pluralizmus ignoranciájának kérdése, a jelenség xenofóbiáról való leválasztásának problémája, a kutatás fókuszcsoportos bevezetésének és utólagos kontrolljának hiánya, a kognitív tér feltárásának problémája etc.
Mindezekre a problémákra adnak választ a kutatás új módszertani megközelítése során kapott eredmények.
Publikációk:
Csepeli, György ; Örkény, Antal ; Grajczjár, István: Az antiszemitizmus kérdőíves kutatásának új módszere. In: Fenyves, Katalin; Vörös, Kata (szerk.) A Mindenség megismerése : Tanulmányok a 70 éves Gábor György tiszteletére. Budapest, Magyarország : Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (ORZSE) (2024) pp. 413-433. , 21 p.
Grajczjár, István: Antiszemitizmus-mintázatok. Konzisztens és inkonzisztens csoportok Európában és Magyarországon: In: Csepeli, György; Grajczjár, István (szerk.) TÖRETLENÜL : Örkény Antal 70 éves. Budapest, Magyarország: ELTE Társadalomtudományi Kar (2024) 282 p. pp. 53-66. , 14 p.
Grajczjár István, Örkény Antal, Csepeli György. Antiszemiták és filoszemiták: konzisztens és inkonzisztens gondolkodású csoportok Magyarországon. (2024) SOCIO.HU – megjelenés alatt
Bán-Forgács Nóra-Grajczjár István: Antiszemitizmus-e az Izrael ellenesség? (2024) MTA TK – megjelenés alatt
Grajczjár István, Csepeli György, Örkény Antal: Az affektív antiszemitizmus okai és dinamikája (2024). SZOCIOLÓGIAI SZEMLE – megjelenés alatt
Csepeli György – Örkény Antal – Grajczjár István – Megyeri Klára – Závecz Tibor: Antiszemitizmus a magyar társadalomban 2023 őszén. Egy kérdőíves reprezentatív szociológiai vizsgálat eredményei. (2024) TEV – megjelenés alatt
Társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság műhely
Projekt felelős: Neszmélyi György
A kutatóműhely a bangkoki Kasetsart Egyetemmel közösen működik.
2024-ben a két egyetem között együttműködési szándéknyilatkozat került aláírásra, elsősorban a jövőbeni közös kutatási projektek indítása, workshopok, konferenciák szervezése és tanulmánykötet készítése okán. A jövőbeni lehetséges együttműködési területek a következők:
- A munkaerő-piaci jólét és a jóléti egyenlőtlenségek mind munkáltatói, mind munkavállalói szempontból
- Befogadás és kirekesztés, hátrányos helyzetű kisebbségek összehasonlító vizsgálata
- Környezeti igazságosság, európai és ázsiai összehasonlító környezetvédelmi politikák
- A klímaváltozással szembeni szkeptikus csoportok vizsgálata, radikalizálódás és szavazói magatartás
- A tisztességes kereskedelem gyakorlata
- Menedzsment és fenntarthatóság
- ESG
- Humánerőforrás menedzsment
- Thaiföld helye és törekvései az ASEAN együttműködés keretrendszerében
- Az ASEAN és Európa együttműködése az ASEM párbeszéd keretében és azon kívül.
- Az ASEAN és bene Thaiföld politikai és gazdasági kapcsolatai Kínával az Övezet és Út Kezdeményezés tükrében
- Thaiföld befektetési és kereskedelmi politikája
- Thaiföld fenntarthatósági céljai, a MDG és a SDG célok teljesítésének helyzete
Tervezett workshop: 2024 novemberében első körben a társadalmi egyenlőtlenségek és a környezeti fenntarthatóság témakörében.
Tanszéki vitaműhely
A tanszéki vitaműhely 2020 óta működik, célja, hogy a tanszéken oktató kollégák folyamatosan bemutassák legújabb kutatásaikat, készülő publikációikat és vitára bocsátsák azokat.
A rendezvényt minden félévben más kolléga szervezi és minden hónapban sor kerül egy előadásra.
A műhely célja, hogy segítse a kollégákat a kutatási anyagok és publikációk minőségbiztosításában, összehozza a hasonló területen gondolkodókat és közös kutatásra, pályázatra, publikációkra, konferencia részvételre serkentse a kollégákat.
Digitális oktatás és mesterséges intelligencia műhely
Kutatásvezető: Schottner Krisztina
A COVID19 járványhelyzet következtében más magyarországi felsőoktatási intézményekhez hasonlóan 2020-ban a Milton Friedman Egyetem is átállt a távoktatásra, amelynek tapasztalatairól kérdőíves felmérés készült 2020 nyári szemeszterének végén.
Online vizsgálatunkban oktatókat és hallgatókat kérdeztünk meg a digitális oktatásra való átállás és az online oktatás előnyeiről, hátrányairól, általános tapasztalatairól. Célunk többek között az volt, hogy e tapasztalatok segítségével feltérképezzük a digitális oktatás fejlesztendő területeit intézményünkben és következtetéseket vonjuk le a jövőben alkalmazandó módszerekkel kapcsolatban.
A műhely jelenleg közös, a Miltonon és az Eszterházy Károly Egyetemen elvégzendő kvalitatív és kvantitatív kutatásra fókuszál a mesterséges intelligenciáról, amelynek célja, hogy felmérjük az oktatók és a hallgatók mesterséges intelligenciával kapcsolatos, igényeit, elvárásait, félelmeit, attitűdjeit és használati szokásait.
A kutatást a téma rendkívüli aktualitása és a terület folyamatos ugrásszerű fejlődése miatt rendszeresen, legalább évente megismételjük, az eredményeket publikáljuk. Terveink szerint a jövőben – a két egyetem pilot projektje után – több hazai és akár külföldi egyetemet is bevonunk a felmérésbe, amely – többek között – segít kialakítani egy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos életszerű szabályozást a felsőoktatásban.
Tervezett közös online kérdőíves kutatás az MFE és az EKE oktatónak és hallgatóinak körében a mesterséges intelligencia használatáról, perceptált előnyeiről és hátrányairól (a kérdőív elkészült, a minta kialakítása folyamatban).
Megjelent publikációk:
Grajczjár, István ; Schottner, Krisztina ; Szűts, Zoltán: A digitális távoktatás felsőoktatási tapasztalatai: milyen tényezők magyarázzák a blended learning támogatottságát? OPUS ET EDUCATIO: MUNKA ÉS NEVELÉS 8 : 2 pp. 116-128. , 13 p. (2021)
Grajczjár, István ; Szűts, Zoltán ; Schottner, Krisztina: Oktatók és hallgatók körében végzett felmérés a digitális távoktatás tapasztalatairól a Milton Friedman Egyetemen 2020-ban p. 1 (2020), MFE Press
Konferencia:
Grajczjár, István: Hezitálók mintázatai: a koronavírus járvánnyal és a vakcinációval kapcsolatos percepciók és attitűdök fókuszcsoportos vizsgálatok alapján (2020) konferencia, TUDOMÁNY JÁRVÁNY IDEJÉN, Megjelenés: Magyarország, MFE
Grajczjár, István: Hiányzik az iskola!: Az online oktatás tapasztalatai a Milton Friedman Egyetem tanárai és hallgatói körében végzett kutatás alapján (2020) konferencia, 2020 ÚJRATÖLTVE: VÁLSÁGKEZELÉS, KILÁBALÁS, ÚJRAKEZDÉS, Megjelenés: Magyarország, MFE
COVAC projekt
Kutatásvezető: Grajczjár István
A projekt 2020-2022 között valósult meg az egyetem finanszírozásában.
Kutatásunk célja az volt, hogy kvalitatív és kvantitatív módszerekkel felmérje a COVID19 elleni védőoltással kapcsolatos támogató attitűdöket, illetve kételyeket, ellenérzéseket, valamint ezek okait. A kutatás során feltártunk tipikus, a COVID19 elleni a védőoltással kapcsolatos gondolkodási mintákat és csoportokat, valamint meghatároztuk a támogatók és ellenzők szocio-demográfiai bázisát, területi koncentráltságát.
Emellett feltártuk a legfontosabb szociál-pszichológiai mozgatórugókat (drivereket, mint a félelem, a bizalmatlanság különböző szintjei, morális-értékrendbeli okok, konteók, bizonytalanság, ismerethiány, munkaerő-piaci érintettség, társas befolyás stb.) és ismereteket gyűjtöttünk arról, hogy melyek azok a hívószavak és források (keleti vs. nyugati vakcinák, kormányzati támogatás, gyártók ajánlása, szakértők pozitív véleménye, mezo- és mikroszintű befolyásolás, ingyenesség stb.), amelyek az oltás elfogadottsága felé terelhetik a lakosságot (szakmai, politikai, gazdasági vonatkozású, szolidaritással, vagy morális dimenziókkal megragadható hívószavak).
Fontosabb publikációk:
Grajczjár, István ; Pauló, Edit ; Ádám, Zsuzsanna: Work deprivation and vaccination willingness during the coronavirus pandemic. In: István, Grajczjár; Laki, Ildikó (szerk.) Epidemic and society, trends, consequences, coping strategies. Budapest, Magyarország : Milton Friedman University (2023) 163 p. pp. 62-83. , 22 p.
István, Grajczjár (szerk.) ; Laki, Ildikó (szerk.): Epidemic and society, trends, consequences, coping strategies. Budapest, Magyarország : Milton Friedman University (2023) , 163 p.
Grajczjár, István ; Pauló, Edit: Szolidaritás járvány idején. SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 31 : 2 pp. 62-84. , 23 p. (2021)
Konferencia:
Grajczjár, István: A COVAC projekt kvantitatív tapasztalatai (2021)
konferencia, Járvány és társadalom, Megjelenés: Magyarország, MFE
Grajczjár, István: Hezitálók mintázatai: a koronavírus járvánnyal és a vakcinációval kapcsolatos percepciók és attitűdök fókuszcsoportos vizsgálatok alapján (2020)
konferencia, TUDOMÁNY JÁRVÁNY IDEJÉN, Megjelenés: Magyarország, MFE
2016-2020: NKFIH ANN 120360-as SOCRIS projekt (Solidarity in times of crisis) osztrák-magyar nemzetközi kutatás
Kutatásvezető: Grajczjár István
A korábbi SIREN projekt follow-up vizsgálataként a Socris projekt feltérképezte az emberek társadalmi-gazdasági változásokra adott reakcióit és politikai orientációit Ausztriában és Magyarországon, ezáltal bemutatta a válság társadalmi kohézióra és demokratikus viszonyokra gyakorolt hatását.
A kutatás során kvalitatív és kvantitatív módszerekkel feltártuk, hogy az említett folyamatok hogyan hatottak a kirekesztő, nacionalista és xenofób attitűdökre és hogyan vezettek el a populista radikális jobboldal iránti szimpátiához.
A projekt ugyanakkor bemutatta azt is, hogy a válság alatt hogyan erősödnek fel az inkluzív, demokratikus szolidaritásra épülő politikai orientációk, ezzel új elméleti keretben vizsgálva az inkluzív és exkluzív politikai orientációk jelenségét.
A SOCRIS projekt a munkaerő-piaci viszonyok, az osztályhelyzet, a társadalmi miliő és értékrend mentén vizsgálta az egyén válságra adott reakcióit, hogy vajon a társadalmi státus és annak változása mennyiben jelent védelmet/bizonytalanságot az egyén számára.
A projekt az ellentétes politikai orientációk egyazon elméleti keretben való vizsgálatával hozzájárult a vizsgált területek elméleti koncepciójának fejlődéséhez.
A kutatás kiindulópontja a szolidaritás elméletének inkluzív és exkluzív megközelítése volt, amely a szolidaritás határai mentén megkülönbözteti az inkább szűk értelemeben vett közösségek iránti, illetve a tágabb értelemben vett univerzális szolidaritást.
Fontosabb publikációk:
Grajczjár, István ; Pauló, Edit: Gondolatok háborúról és szolidaritásról. SZABAD PIAC: GAZDASÁG- TÁRSADALOM- ÉS BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT 4 : 1 pp. 119-141. , 23 p. (2023)
István Grajczjár: Party of the subjective winners?: Fidesz’ success among employees after the economic crisis of 2008–2012. KÖZELÍTÉSEK. NEGYEDÉVES INTERNETES FOLYÓIRAT 11 : 1 pp. 65-90. , 26 p. (2023)
Örkény, Antal ; Grajczjár, I ; Nagy, Zs.: Forms and levels of solidarity in turbulent times: Comparation of Austria and Hungary. CENTRAL EUROPEAN POLITICAL SCIENCE REVIEW 23 : 89 pp. 11-27. , 17 p. (2022)
Grajczjár, István ; Pauló, Edit: Szolidaritás járvány idején. SZOCIOLÓGIAI SZEMLE 31 : 2 pp. 62-84. , 23 p. (2021)
Grajczjár, István ; Nagy, Zsófia ; Örkény, Antal: Types of Solidarity in a Hybrid Regime: The Hungarian Case. GOVERNMENT AND OPPOSITION 57 : 4 pp. 610-629. , 20 p. (2021)
Grajczjár, István (szerk.): The effects of recent crises on the political attitudes of employees in Austria and Hungary: A longitudinal analysis based on the identical blocks of the SIREN and SOCRIS questionnaires. A survey report. Budapest, Magyarország: Milton Friedman Egyetem (2020) , 106 p.
Flecker, Jörg ; Altreiter, Carina ; Grajczjár, István ; Schindler, Saskja: Right-wing populism from a solidarity perspective. GLOBAL DIALOGUE 9 : 2 pp. 1-3. , 3 p. (2019)
Grajczjár, István ; Nagy, Zsófia ; Örkény, Antal: Different types of solidarity in times of crises: a changing European landscape. INTERSECTIONS: EAST EUROPEAN JOURNAL OF SOCIETY AND POLITICS 5 : 1 pp. 1-24. , 24 p. (2019)
Grajczjár, István: Der Weg ins Nirgendwo: autokratischer Systemwandel in Ungarn.DEMOKRATIE GEGEN MENSCHENFEINDLICHKEIT : ZEITSCHRIFT FUER WISSENSCHAFT UND PRAXIS 4 : 1 pp. 61-72. , 12 p. (2019)
Jörg, Flecker ; Gudrun, Hentges ; Grajczjár, István ; Carina, Altreiter ; Saskja, Schindler: Extreme und populistische Rechtsparteien und die soziale Frage in Europa: Ein Überblick über Frankreich, Österreich, Ungarn und die Niederlande. WSI-MITTEILUNGEN 18 : 3 pp. 212-219. Paper: 8 , 8 p. (2019)
Grajczjár, István ; Doppelhofer, Lisa Marie ; Kaggl, Colin ; Stecker, Robert: Inklusive und exklusive Solidarität in Österreich. KÖZELÍTÉSEK. NEGYEDÉVES INTERNETES FOLYÓIRAT 5 : különszám pp. 4-36. , 33 p. (2018)
Grajczjár, István ; Nagy, Zsófia ; Örkény, Antal ; Hofmann, Julia: Routes to right-wing extremism in times of crises. An Austrian-Hungarian comparison based on the SOCRIS survey. SOCIO.HU : TÁRSADALOMTUDOMÁNYI SZEMLE 8 : Special Issue pp. 95-117. , 23 p. (2018)
Konferenciák:
Grajczjár, István: The effect of socio-economic changes on attitudes towards different types of solidarity: A changing European landscape (2019)
konferencia, 4th International ESS Conference, Turbulent times in Europe: Instability, insecurity and inequality, előadás, Megjelenés: Németország, Tübingen
Grajczjár, István: Different types of solidarity in Austria, survey results (2019)
konferencia, Formations of solidarity in Austria. Between nationalism and universalism., SOCRIS project workshop, szervezés és előadás, Megjelenés: Ausztria, Bécs
Grajczjár, István: Political orientations and attitudes towards refugees of different solidarity clusters in Austria and Hungary (2019)
konferencia, 37th International Labour Process Conference, ILPC 2019 Special Stream No. 1, Solidarity in Times of Crises: Labour process dynamics and socio-political orientations, szervezés és előadás, Megjelenés: Ausztria, Bécs
Grajczjár, István: An illiberal hybrid regime in practice within the EU: Authoritarian populism in Hungary (2019)
konferencia, SNS Workshop, Populism in Power and its Consequences: Politics, Policies and Polity, Scuola Normale Superiore, Palazzo Strozzi (5° floor), Florence, előadás, Megjelenés: Olaszország
Grajczjár, István ; Carina, Altreiter: Who is in, who is out? Socio-economic change and antagonistic formations of solidarity (2018)
konferencia, British Sociological Association Annual Conference 2018, Identity, Community and Social Solidarity, előadás, Megjelenés: Egyesült Királyság / New Castle
Grajczjár, István: Exklusivität in der Politik der Jobbik (2017)
konferencia, Unafhaltsame Krisengewinner? Die extreme Rechte in Europa, Kick-Off-Veranstaltung des Forschungsprojektes, Solidarität in Zeiten der Krise. Sozio-ökonomischer Wandel und politische Orientierungen in Österreich und Ungarn, előadás, Megjelenés: Ausztria, Uni-WIEN
Grajczjár, István: Radikalizmus vagy szolidaritás? (2017)
konferencia, előadás, ZSKE műhelykonferencia, Megjelenés: Magyarország,
Grajczjár, István: Szolidaritás válságos időkben (2016)
konferencia, előadás, ZSKE műhelykonferencia, Megjelenés: Magyarország