MRC Kutatócsoport
MRC Kutatócsoport
A tagok közös akaratukból kialakították a Multidiszciplináris Kutatóközpontot (Multidisciplinary Research Centre – MRC). A Kutatóközpontot gazdaságfejlesztési, területfejlesztési és ökonómiával foglalkozó szakemberek (oktatók, kutatók) hozták létre és működtetik. A szervezet minőségi működését szavatolja, hogy kizárólag magas szintű szaktudással, fejlesztői szemléletmóddal és segíteni akarással jellemezhető tagok csatlakozását támogatja. A szervezet küldetése, hogy a tagjainak összehangolt tevékenysége által gyakorlati és innovatív eredményeket hozó kutatásokat végezzen, szándékoltan nagy teret biztosítva a doktorandusz, valamint alap és mester szakos hallgatók bevonására. A DI külföldi és hazai törzstagjainak, valamint az Egyetemnek a kutatási kapcsolatrendszerére (mind intézményi mind kutatótársi-partneri) építve számos hazai és külföldi lehetőség nyílik meg a jövőben.
Fentieken túl igyekszünk a doktorandusz hallgatóinkat bevonni tudományos-közéleti, ismeretterjesztő, szemléletformáló, helyi társadalmi kihívást kezelő, illetve harmadik missziós programokba, eseményekbe is, illetve támogatni részvételüket az ilyen hazai és nemzetközi rendezvényeken.
Az MRC vezetője | Dr. Tóth Tamás | ||
Tagok | Dr. Schottner Krisztina | Dr. Szatmári Péter | Dr. Nagy Henrietta |
Dr. Madlenák Radovan | Dr. Grata Pawel | Dr. Oláh Izabella | |
Dr. Neszmélyi György | Dr. Járási Éva Zsuzsanna | Dr. habil. Késmárki-Gally Szilvia | |
Prof. Dr. Csáki György | Baranyai Gergő | Dr. habil. Bognár Ferenc |
A Kutatócsoport hosszú távú céljai:
- Innováció támogatás a gazdaság szektoraiban és a civil szférában egyaránt,
- Gazdaságfejlesztés az egyes szereplők versenyképességének javítása által,
- Hozzájárulás települések és egyéb terek fejlesztéséhez,
- A tudományos eredmények elterjesztése, hazai és nemzetközi disszeminációja, valamint a gyakorlatba való átültetése.
- Az üzleti- és tudományos szférák közötti kapcsolat szorosabbra fűzése,
A kutatócsoport főbb tevékenységei:
- Innovációs tevékenység támogatása,
- Az üzleti szféra és a tudományos eredmények összekapcsolásának elősegítése
- Szakmai workshopok, rendezvények szervezése, lebonyolítása
- Hálózatmenedzseri tevékenység a Kutatóközpont partnerei számára
- Környezeti, gazdasági és társadalmi jellegű kutatások
- Kutatási együttműködés
- Oktatási programok készítése, lebonyolítása
- Projektmenedzsment
- Stratégiai és operatív tanulmányok készítése
- Versenyképességi és innovációs potenciál felmérése településeken és egyéb terekben,
- Az Egyetem, azon belül különösen a Kutatócsoport nemzetközi együttműködési hálózatának kialakítása.
A kutatócsoport munkáját elősegíti az egyetem rendelkezésére álló kapcsolati rendszer, amely rendszert, mint stratégiai partnerek erősítik továbbá a Magyar Nemzeti Levéltár, az Agrárminisztérium, hazai és nemzetközi egyetemek intézmények, valamint számos más szervezet mind a közszférában, mind az üzleti szférában.