E-learning, kollaboratív tudásépítés és gazdaság
E-learning, kollaboratív tudásépítés és gazdaság
Hallgatói Tudományos Műhely
A műhely célja: A Hallgatói Kutató Műhely alapvető célja, olyan interdiszciplináris kutatások végzése és támogatása, amely egyrészt a virtuális oktatási formák változatos palettáján, másrészt a gazdaság legkülönbözőbb területein feltárja az informatikai jelenségeket, problémákat, illetve ezeken a területeken jelentkező aktuális eredményeket elemzi, értékeli.
A Műhely fontos célkitűzése a közösségépítés, hogy a hallgatók megismerjék egymást és önmagukat az előadótermeken kívül is. A Műhely megteremti a lehetőséget a diákoknak, hogy egymással, tanáraikkal találkozzanak, közös programokon vegyenek részt az intézmény falain kívül is.
A műhely feladata: A tehetséggondozás, a hallgatói kutatómunka támogatása. A tehetséges hallgatók önálló kutatómunkájának támogatása, illetve az Egyetem oktatóinak kutatásaiba (felmérések és elemzések) való bevonásával segíteni egyéni fejlődésüket, ezzel is részt vállalva az oktatói-kutatói utánpótlás nevelésében.
Kiemelt feladatunk a hallgatói kutatómunka eredményeinek rendszeres publikálása, amelyhez minden támogatást megadunk a hallgatóknak.
Az elmúlt szemeszterben a GlobeEdit Kiadó gondozásában jelent meg Schönléber Sztella Tanulmánya, Tanulás Online környezetben – Előtérben az érzelmi Tudatosság címmel.
A tanulmányi szemeszterek – mint egy-egy aktív kutatási időszak – zárásaként a Műhely „Tudományos Diák Konferencia”-t szervez, ahol a hallgatók bemutatják kutatási eredményeiket, 15 perces előadások keretében.
A műhely tagjai:
- Schönléber Sztella Gazdasági informatika szakos hallgató, III. évfolyam
- Juhász Viktória Pénzügy számvitel szakos hallgató, II. évfolyam
- Kovács Dorina Pénzügy-számvitel szakos hallgató, II. évfolyam
- Schultz András Pénzügy-számvitel szakos hallgató, II. évfolyam
- Szabó Czimbalmos Evelein Pénzügy-számvitel szakos hallgató, II. évfolyam
- Öskü Bence Nemzetközi gazdálkodás szakos hallgató, II. évfolyam
- Szórádi Maya Gazdasági informatika szakos hallgató, III. évfolyam
A műhely konzulense: Szegediné Dr. Lengyel Piroska Főiskolai tanár, Tanszékvezető, Pénzügy-számvitel és Gazdasági Matematika Tanszék
A műhelyben jelenleg folyó kutatások:
- Digitális felsőoktatás, korszerű oktatási eszközök
- Produkciós könyvelés
- ESG vállalati példákon keresztül
- Szellemi termékek vagyongazdálkodása
- Matematika filmeken
A Műhely keretében alakult meg a 2022/23. tanévben a Matematika Önképző Kör
Matematika Önképző Kör
Tanuljuk a matematikát okosan, játékosan, élményalapú, felfedező tanulással.
Célunk, hogy a matematikatanulást élménnyé varázsoljuk, segítsük, színesítsük a magabiztos matematika tudás felé vezető utat.
A Pénzügy-Számvitel és Gazdasági Matematika Tanszék várja azokat a hallgatókat a Matematika Önképző Körbe, akik elkötelezettek matematikai kompetenciájuk fejlesztésében.
Célkitűzésünk és feladatunk:
- Fejleszteni a hallgatók rendszerezett, logikus, kreatív gondolkodását, modellalkotó tevékenységét
- Megalapozni a hallgatók korszerű, gyakorlati alkalmazásra képes matematikai műveltségét
- Hangsúlyozni a matematika emberi kultúrában betöltött szerepét
Az Önképző Kör tervezett programja a 2024/25. tanévben
- Matematika feladat-megoldó csapatverseny első és felsőbb éves hallgatók számára.
- A verseny kiírása: 2024. december 20.
- A csapatok nevezése a versenyre – online felületen 2025. január 15.
- A feladatok ismertetése: A csapatok számára kihirdetjük a feladatokat. Időpont: 2025. január 30.
- Kooperatív munka: a hallgatók 2-3 fős csoportokban dolgozzák ki a feladatokat, amelyek megoldásait a verseny online felületére feltöltenek. Határidő: 2025. április 15.
- A verseny szóbeli fordulójának időpontja: 2025. április 29. A hallgatói csoportok a dolgozatukat szakmai zsűri előtt prezentálják, a legjobb előadásokból video-előadásokat készítünk.
- A prezentációk elkésztéséhez, a tartalom megjelenítéséhez, a csoportok oktatói segítséget kapnak. (Előadás: Matematikai példák prezentálásának módszertani lehetőségei. Időpont: 2025. március 6. Előadó: Szegediné Lengyel Piroska)
- Tehetséggondozó program: Felkészülés a (Országos Tudományos Diákköri Konferenciára, (OTDK) az egyetemi hallgatók legrangosabb, két évenként megrendezésre kerülő versenyére.
Kutatási tématerület:
- Híres matematikusok és a híres tételeik:„Ismerd meg egy híres matematikus munkásságát, mutasd be híres tételét/tételeit, illetve a tételek gyakorlati alkalmazását!”
- Vállalkozások működésének elemzése többváltozós regressziós modellel.
A program fő üzenete: A gyakorlatban alkalmazható matematikai és statisztikai tudásra és műveltségre van szükség.
- Jelentkezési határidő: január 31.
- OTDK időpontja: 2027. tavasz. – A pályamunkák nevezésének határideje 2026. december.
- A programban résztvevő hallgatók kutatómunkáját ösztöndíjjal támogatjuk.
A program mentorai/témavezetői:
- Horák László egyetemi adjunktus, mestertanár
- Horváth Katalin egyetemi adjunktus, mestertanár
- Wintsche Gergely egyetemi docens
- Híres matematikusok előadásai a Milton Friedman Egyetemen
Hírek, érdekességek a matematika világából: a 2024/25. tanév tavaszi szemeszterében két előadást tervezünk.
A program fő üzenete: matematikai kompetenciával, a tudományos tények és összefüggések ismeretében vagyunk képesek a különböző élethelyzetekben hatékonyan cselekedni
Közösségépítés
Lovas önismereti élménynap
A Műhely fontos célkitűzése a közösségépítés, hogy a hallgatók megismerjék egymást és önmagukat az előadótermeken kívül is. Igyekszünk megteremteni a hallgatók számára a lehetőséget, hogy egymással, tanáraikkal találkozzanak, közös programokon vegyenek részt az intézmény falain kívül is.
A közelmúltban a Mazars Kft, – számvitel oktatásunk szakmai támogatója – és a Pénzügy Számvitel és Gazdasági Matematika tanszék szervezésében hallgatónk egy lovas, önismereti élménynapon vettek részt, Kiskunfélegyházán. Arról, hogy hogy sikerült a látogatás következzen a hallgatók beszámolója.
„Áprilisban szerencsénk volt részt venni egy, a Mazars által szervezett programon, aminek keretében ellátogattunk Kiskunfélegyházára a Fekete Lovas Tanyára, ahol egy lovas önismereti napon vettünk részt.
Már az indulásnál nagyon jó hangulatban volt a kis csapatunk, annak ellenére, hogy nem feltétlenül ismertük mind egymást, rögtön összhangba kerültünk. Az utazás is hasonlóan jó hangulatban telt. Miután megérkeztünk el is kezdődött a lovas önismereti nap. Először körbe vezettek minket a lovardában, megismerhettük a magyarországi westen stílusú lovaglás hazai képviselőjét, ugyanis lehetőségünk volt bepillantást nyerni azokra a pályákra, ahol minden évben megrendezik az országos Westend lovaglási versenyt és találkozót. A foglalkozáson számos érdekes feladatot és csapatmunkát igénylő kihívást teljesítettünk. Majd jött a program leginkább várt része: amikor együtt „dolgozhattunk” a lovakkal. Megismerhettünk három nagyon kedves hátast, akiknek segítségével közelebb kerülhettünk a lovagláshoz, a lovas világhoz. Mindannyian nagyon élveztük az egész napot, hogy lehetőségünk volt sokkal jobban megismerni egymást és saját magunkat is. Külön szeretnénk kiemelni, hogy a Mazars mennyire figyelmesen készült az egész napra és ügyelt arra, hogy jól érezzük magunkat. Készítettek nekünk hideg csomagokat, amik nemcsak, hogy bőségesek, de nagyon finomak is voltak, illetve készültek nekünk egy ajándékcsomaggal, amelyben számos – hallgatók számára különlegesen hasznos apróságokkal – leptek meg.
Összességében úgy gondoljuk, hogy a lovakkal való kapcsolati rendszer kiépítése remekül alkalmazható a való életben is, nagyon sok önismereti aspektussal is bír. Mindenkinek szívből ajánljuk az ilyen jellegű kurzusokat, ugyanis rendkívül sokat lehet belőlük tanulni. Örültünk, hogy a Mazars lehetőséget biztosított számunkra és több tudással, tapasztalattal gazdagítva tértünk vissza egy csodálatos nap után. Bízunk benne, hogy még sok hasonló élményben lesz részünk”
Limbach Kinga (EE szak), Varga Noémi Kitti (KM szak), Schönléber Sztella (GI szak), Király Szilvia (PSZ szak), Hornyák Lilla (GM szak), Antal-Herhoff Panna (KM szak), Varga Noémi Kitti (KM szak), Skriván Rebeka (GM szak) Benyovszki Dorina (KM szak)
A 2024/25. tanévben hasonló közösségépítő programokat szervezünk, amelyekre nemcsak a műhelyben dolgozó hallgatókat várjuk!