Daniel R. Brooks et al.: Mielőtt véget ér a pandémia, gondoskodjunk róla, hogy többé ne történhessen meg újra
Szabad Piac 2020. 2. sz.
DOI: 10.56233/SZABADPIAC.2020.2.3
Közel két hónappal az első, a kínai Wuhanban bejelentett emberi eseteket követően, 2020. január 30-án nemzetközi aggodalomra okot adó globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a SARS-CoV-2 megjelenése és elterjedése miatt. A következő két hónapban a globális, nemzeti és helyi infrastruktúra és az egészségügyi dolgozók túlterhelődése fertőzött emberek szenvedéséhez és halálához vezetett, az emberiség számára pedig a társadalmi-gazdasági instabilitás, illetve az összeomlás veszélyét jelentette. Ez azt mutatja, hogy a hagyományos “esemény utáni” módja a küzdelemnek nem alkalmas az újonnan megjelenő fertőző betegségek által okozott krízisek kezelésére. Technológiai ismereteink birtokában vajon miért hatalmasodhat el a járvány, és miért veszítjük el a kialakuló betegségek megfékezéséért, visszaszorításáért vívott harcot?
Híreink