A Nemzeti Stratégiai Kutatóintézet 2025. november 20-23-a között tartotta a VII. INTERDISZCIPLINÁRIS KONFERENCIÁT A KÁRPÁT-MEDENCEI MAGYARSÁG TÁRSADALMI ÉS GAZDASÁGI HELYZETÉRŐL Székelyudvarhelyen.
A konferencia egyfelől lehetőséget adott a kisebbségben élők jelenkori társadalmi problémáinak megismerésére, másfelől olyan újszerűségek bemutatására, melyek egy-egy műhelyben, oktatási intézményben kerülnek, kerültek megvalósításra.
A Milton Friedman Egyetem OKTÁV programját mutatta be a rendezvényen, mely elsősorban a tanítóképzés nemzetköziesítésének legfőbb vonalát, a magyarországi és határon túli képzések szimbiózisát hivatott szakmailag elérhetővé tenni.
A projekt konzorcium vezetője az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem.
Partnerség: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (Magyarország), Milton Friedman Egyetem (Magyarország), Selye János Egyetem (Szlovákia), Partiumi Keresztény Egyetem (Románia), SAPIENTIA Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Románia), Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar (Szerbia).
A pályázat célja: „létrehozni egy rugalmasan alkalmazható kurzust a tanító és tanárképzésben, amely felkészíti a tanárjelölteket arra, hogy már pályakezdő pedagógusként élni tudjanak a köznevelés és szakképzés nemzetköziesítési lehetőségeivel, megismerjék a stratégiaépítés lépéseit, a rendelkezésre álló programokat, a pályázati és forrásszerzési lehetőségeket, megismerjék a sikeres projektmegvalósítás és disszemináció eszközeit, bővítsék a kapcsolódó (pedagógia, pszichológia) módszertani eszköztárukat.”
Laki Ildikó előadásában bemutatta a program legfontosabb ismérveit, a partnereket és a következő időszakban végrehajtandó feladatokat.
A több napos rendezvényen közel 180 partner, intézmény és személy vett részt, hogy a magyarsággal kapcsolatos jelenkori és jövőbeni gondolat megoszthassák egymással.
Budapest, 2025.11.24. Dr. Laki Ildikó (résztvevő)


Híreink