Oldal kiválasztása

MILTON MŰHELY A TUDOMÁNYOS TEVÉKENYSÉGÉRT

Az Intézmény TDK csoportjának célja, hogy a különböző területek, - legyen az társadalomtudományi vagy pedagógia, gazdasági -felé orientálódó hallgatóink, oktatóink és szakembereink segítségével tudományos tevékenységekben kipróbálhassák magukat, illetve kutatást, publikálást folytathassanak.
A Tudományos Diákköri Műhely

A Tudományos Diákköri (TDK) Műhelyünk a Milton Friedman Egyetem hallgatóinak tudományos csoportja, közössége. Az Intézmény TDK csoportjának célja, hogy a különböző területek, – legyen az társadalomtudományi vagy pedagógia, gazdasági -felé orientálódó hallgatóink, oktatóink és szakembereink segítségével tudományos tevékenységekben kipróbálhassák magukat, illetve kutatást, publikálást folytathassanak.

A Milton Friedman Egyetemen, korábban Zsigmond Király Egyetemen, illetve főiskolán hagyományai vannak a Tudományos Diákköri munkának. Az elmúlt években ez még erősebbé vált, hiszen – kis intézményként – számos díjat nyertek hallgatóink.

Ösztönözzük hallgatóinkat a TDK munka elkezdésére, illetve várjuk azokat a hallgatókat, akik úgy érzik, hogy szívesen elmélyednének egy-egy téma kutatásában, majd pedig a TDK/OTDK keretein belül megmutatnák mit is tudnak.

A TDK Műhely ehhez ad segítséget, mind elméleti, mind pedig gyakorlati oldalról.

TDK témáink oktatóinkhoz kapcsolódnak, melyekről az intézményi TDK felelősöknél érdeklődhetnek:

Tanszéki TDK felelősök:

  • Gazdálkodás és Marketing Tanszék: Kovács Áron, főiskolai docens
  • Pénzügy és Számvitel Tanszék:Szegediné Dr. Lengyel Piroska, tanszékvezető, főiskolai tanár
  • Kommunikáció és Művelődéstudományi Tanszék: Sulyok Tamás, adjunktus
  • Nemzetközi és Politikatudományi Tanszék: Laki Ildikó, főiskolai docens, nemzetközi és hazai intézményi koordinátor
  • Informatika Tanszék: Dr. Honfi Vid, tanszékvezető, főiskolai tanár

A TDK Műhely tagjai:

  • Schottner Krisztina docens, rektor, TDK felelős
  • Laki Ildikó docens, TDK titkár
  • Szegediné Dr. Lengyel Piroska, főiskolai tanár, tanszékvezető
  • Böcskei Balázs, adjunktus
  • Vasali Zoltán, adjunktus
  • Gerencsér Péter, docens
  • Kovács Áron, docens, tanszékvezető helyettes
  • Grajczjár István, főiskolai tanár, tanszékvezető
  • Szayly József, főiskolai tanár, tanszékvezető

További kérdések esetén Dr. Laki Ildikót kereshetik a laki.ildiko@uni-milton.hu e-mail címen.

Műhelyprogram

A Tudományos Műhely feladata, hogy támogassa a kutatói utánpótlás nevelését, elősegítse a hallgatók és oktatók tudományos fejlődését, valamint keretet adjon a tudományos tevékenységeknek egy adott intézményen vagy tudományterületen belül.

A TM kerete egyfelől lehetőséget biztosít a hallgatók és a kutatók számára a tudományos kutatások el/végzésére, mindamellett, hogy segíti a kutatási témák kiválasztását, kutatási kérdések megfogalmazását, valamint szakmai mentorálást végez.

 A Tudományos Műhely egy fejlesztő, támogató és inspiráló tér a tudományos gondolkodás és a szakmai fejlődés számára. Kulcsszerepet játszik az egyetemi és főiskolai kutatási kultúra alakításában, különösen a tehetséges hallgatók mentorálásában és a tudományos közösségi élet élénkítésében, különös tekintettel a középiskolások és a felsőoktatás közötti híd megtalálásában.

A MILTON FRIEDMAN EGYETEM TEHETSÉGPROGRAMJA

Tehetséggondozó program részletes bemutatása 500 karakter: Az intézményi tehetséggondozó program célja a hallgatók folyamatos kiválasztása és bevonása a TDK és egyéb tudományos tevékenységbe.  A hallgatókat egyéni és közösségi szinten mentoráljuk, segítjük tehetségük kibontakozását. Mind ehhez a tehetséggondozó műhely ad helyet, illetve teret, melyhez nemcsak az oktatói, hanem a hallgatói segítségnyújtást is előtérbe helyezzük.

A Milton Friedman Egyetem tehetséggondozása a felsőoktatásban tanuló hallgatók kiemelkedő képességeinek felismerésére, fejlesztésére és szakmai támogatására irányuló célzott tevékenységek összessége. Ugyanakkor a középiskolások bevonásával ez teljes mértékben kibővült e korosztályra is, így a folyamat célja, hogy az egyetemisták, középiskolások szakmai, tudományos vagy innovációs potenciálja kibontakozhasson – és hozzájáruljon az értelmiségi utánpótlás és a társadalmi fejlődés erősítéséhez.

 MENTORPROGRAM

A mentorprogram célja, hogy a hallgatókat motiválja az általuk választott szakmai aktivitás iránt, illetve hatékonyan csökkentse a lemorzsolódási arányt. A mentorálás személyes/közösségi segítségnyújtást jelent, egyfelől a készségek fejlesztésében, másfelől a tudományos élethez szükséges ismeretek, tudás elsajátításához. Az egyéni és közösségi fejlesztés ugyanakkor más hozadékkal is bír, így a közösségi gondolkodást, az együtt tevékenykedést, mely a későbbi kutatói munka során kiemelten fontos szereppel bír. Ez esetben az is szem előtt tartott tényező, hogy hallgatóink versenyképessége növekedjen a választott területen.