Hungarian Startup University Program (HSUP)
2022. augusztus 29.
„Emelkedj ki a tömegből!”
Egyetemünk csatlakozott a magyar egyetemek start-up programjához Hungarian Startup University Program (HSUP). A programot azoknak ajánlják, akik szeretnék megérteni, hogy hogyan születik az innováció, illetve kíváncsiak arra, hogy miből is áll a vállalkozói lét. A programot, mint kurzust (neve: HSUP: Innováció és Startup világ) a Neptun-ban lehet felvenni.
A HSUP egy két féléves e-learning tárgy, amelynek I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a Startup világ megismerése kerül a fókuszba, míg a II. félévében vállalatépítéssel kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthatnak el a hallgatók. A tárgyat teljesítő hallgatókat a tárgy szervezői jelölni tudják decemberben egy ösztöndíj programra (150.000 Ft/hó), melynek keretében más egyetemek hallgatóiból csapatot szervezhetnek és megvalósíthatják innovációs ötleteiket.
Az első félév végén a vizsga mellett a hallgatók vállalkozási ötletükről egy onepagert készítenek. Majd ezen a második félév során egyetemük javaslatára és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) anyagi támogatásával dolgozhatnak. A második félévet is elvégző hallgatók vállalkozási ötletüket és az elkészült MVP-t akár befektetők előtt is bemutathatják.
A szabadon választható tárgy jó karrierindító lehetőség, ami az ötlettől a megvalósításig kísérheti végig a hallgatót.
Részletek a honlapon https://hsup.nkfih.gov.hu oldalon.
2023. február 1.
HSUP EREDMÉNYEK
2022/2023-AS HSUP – ÖTLETE:
- Szabados Jozef (GI): Plutos – Adakozókat és a rászorulókat összekötő platform
- Szakács Eszter (EE): Advanced Reality – Közösségépítés fejlesztése egyedi játékon keresztül
2022/2023-AS HSUP – PROJEKMUNKÁBAN RÉSZTVEVŐK CSAPATOK SZERINT:
Milton Friedman Egyetem által vezetett csapatok:
Plutos csapat:
- Szabados Jozef (GI) projektvezető MILTON
- Szénási Tamás (GI) MILTON
- Vadász Csaba (GI) MILTON
- Sámuel Barbara CORVINUS
- Szalai Boglárka BME
Advanced Reality csapat:
- Szakács Eszter (EE) projektvezető MILTON
- Galbács Erika (KOM) MILTON
- Nagy – Szabó Viktória (METROPOLITAN)
- Szlúka András (SZTE)
- Olajos Martin (SZTE)
További csapatokban résztvevő MILTON – os hallgatók:
- Debreceni Egyetem projektvezetésével, Laczkó Olivér (KOM) MILTON
- Neumann János Egyetem projektvezetésével, Petényi Márk László (GM) MILTON
- Debreceni Egyetem projektvezetésével, Szilber Leonetta Dorina (NT) MILTON