A 2024 –es év is bővelkedik geopolitikai, gazdasági eseményekben, amit a több éve útjára indított vándorkonferencia igyekszik is rendszeresen lekövetni.
Ennek köszönhetően 2024. február 8-án (csütörtökön) a Neumann János Egyetem Eurázsia Központja, a Magyar-Kínai Fiatalok Baráti Egyesülete, a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszéke, valamint az ELTE BTK Brazil Tudományos Központ és az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszéke szervezésében ismét Eurázsiai kerekasztal beszélgetésére került sor.
A konferencia tematikáját követők talán még emlékeznek arra, hogy a múlt év utolsó témája Törökországhoz kapcsolódott, míg ez utóbbi kerekasztal beszélgetés gondolatmenetének „fonala már sokkal inkább a latin-amerikai és dél afrikai régiók felé gombolyodott.”
A mostani alkalommal az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kara adott otthont a rendezvénynek.
Dr. Szatmári Péter (a Milton Friedman Egyetem általános és fejlesztési rektorhelyettese, egyetemi docens) moderálása mellett a téma szakértői, úgymint Dr. habil. Pásztor Szabolcs (Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója) Dr. habil. Szilágyi Ágnes Judit, (Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi kar, Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék tanszékvezetője, egyetemi docens,) és Dr. Seremet Sándor ( a Neumann János Egyetem, Eurázsia Központ szakértője és Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója) a feltett kérdések mentén vizsgálták a világrendi átalakulás legfontosabb tanulságait a Globális Dél országaira nézve.
Dr. habil. Szilágyi Ágnes Judit kiemelte, hogy a Globális Dél kifejezés elfedi ugyan Latin Amerika heterogenitását, de közös pontként megjelenik a BRICS, mely azonban összeköti a globális déli országokat.
Dr. habil. Pásztor Szabolcs hangsúlyozta, hogy Dél Afrika, – mint BRICS tag – kereskedelmi függősége változatlanul fennáll, azaz folyamatos útkeresésben vannak és azokkal az országokkal igyekeznek üzleti kapcsolatokat kialakítani, akik a fejlődésüket támogatják.
Dr. Seremet Sándor megemlítette azt a tényt, hogy 2024 januárjától Oroszország vette át a BRICS országok soros elnöki posztját, és az általuk megfogalmazott külpolitikai nyilatkozatok arra engednek következtetni, hogy „sajátos ökoszisztéma kialakítására” törekszenek.
A korábbi hagyományokhoz híven, a rendezvényen – lelkes érdeklődőkként- a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszékének hallgatói is jelen voltak.
A februárban induló vándorkonferencia ezzel az eseménnyel 2024-es évadát megnyitotta, de a témával behatóbban foglalkozók a későbbiekben is számíthatnak hasonló rendezvényre.
A következő kerekasztal beszélgetés várható időpontja: 2024. március 28. (csütörtök)
Híreink