Nem a modell, hanem a megvalósítás dönt: elitképzés és tömegképzés a magyar felsőoktatásban
A Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztalán a közgazdász-oktatók és a piac képviselői szerint sem az a kérdés, hogy elit- vagy tömegképzés kell-e. Az a kérdés, hogy a rendszer megtartja-e a szelekciót, fenntartja-e az oktatói színvonalat és a vállalati kapcsolatokat. Ezek nélkül bármelyik modell zsákutcába vezet.
Az elitképzés és a tömegképzés viszonyáról rendezett szakmai kerekasztalt a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Felsőoktatási és Továbbképzési Szakosztálya 2026. október 14-én, szerdán a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. A vendégeket Szegedi László, az egyetem rektorhelyettese és Szatmári Péter, a Milton Friedman Egyetem általános és fejlesztési rektorhelyettese, a szakosztály elnöke köszöntötte. Szegedi László hangsúlyozta, hogy az NKE-n hibrid módon van jelen mindkét képzési forma. Egyes képzéseket, például a honvédtiszti vagy a rendőrtiszti képzést, kizárólag az egyetem folytathat.
A beszélgetést Tóth Tamás, a Milton Friedman Egyetem egyetemi tanára vezette. A vitaindítót Fiáth Attila, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense tartotta. Mellette Hannya Nimer, a GKI Gazdaságkutató Zrt. igazgatósági elnöke és Pető Károly, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára vett részt a kerekasztal beszélgetésben.
„Tömeges elitképzés” a kilencvenes évekből
Fiáth Attila személyes élménnyel nyitott. Az 1990-es években a Corvinuson 600–800 hallgató volt egy évfolyamban, ez mégis elitképzésnek számított. Szerinte ezt három dolog tette lehetővé:
- a folyamatos szelekció, amelyet a felvételi, a második tanév végi kemény szigorlat és a szakirányokra szóló újabb felvételi jelentett;
- bizonyos tantárgyak esetében akár emelt szintű képzés, amelyekkel a diákok az esetleges hátrányukat behozhatták;
- az, hogy a képzés alapján a végzettek közül sokan lettek vezetők a gazdasági és a kormányzati életben.
Úgy látja, a bolognai rendszer ezt borította fel. A létszámalapú finanszírozás miatt számos oktató az alapképzésbe igyekezett belesűríteni a tananyagát, így lényegében kiürült a mesterképzés. Később felvételi korlát nélkül vettek fel hallgatókat, a színvonal pedig csökkent. Szerinte a mai gazdaságtudományi hallgatók döntő többsége nem tudná teljesíteni a korábbi szigorlatok követelményeit, de hozzátette, hogy erre nincsenek kutatási eredményei.
A legnagyobb veszélyt az oktatói állomány elvesztésében látja. „Elit diákokhoz elit oktatók kellenek”, és a pénzügyet vagy a marketinget nem lehet a gazdasági élettől elszakadva tanítani. A bérrendezés szerinte nem segített, mert a legjobbakat már korábban elveszítették. Hozzátette, hogy az egyetemen belüli differenciálás sem megy könnyen. Az amerikai gyakorlatban egyes elit szakokon akár ötszörös lehet a fizetése egyes oktatóknak a tömegképzésben oktatókéhoz képest, de ez a differenciálás Magyarországon nem megoldható.
A piac: elvárások, csalódások, saját képzés
Hannya Nimer három szakaszt látott a vállalatok és az egyetemek viszonyában. Eleinte az egyetem olyan diplomásokat adott, akiket a vállalatok azonnal alkalmazni tudtak. Ezt követte az az időszak, amikor a cégek oktatókat küldtek az egyetemre, és esettanulmányokkal készítették elő a hallgatókat. Jelenleg a harmadik szakasz zajlik: a vállalatok egyre inkább maguk képezik ki a jó képességű fiatalokat. A frissen végzettektől szerinte nemcsak tanult, hanem „szerzett”, gyakorlati tudás is kell. A munkáltatóknak ezt át is kell adniuk, mert az elit egyetem diplomája önmagában nem elég.
Az MI-ről a GKI havi felmérése alapján azt mondta, hogy a fiatalok és az idősebb, alacsonyabb végzettségűek között nyílik a szakadék, mert a fiatalok sokkal aktívabban használják. A kritikus gondolkodás megőrzését kulcskérdésnek nevezte.
Fenntartható-e a mai oktatási gyakorlat?
Pető Károly szerint nem. A létszámalapú finanszírozás a tömegképzés felé tolta az intézményeket, a mélyebb tudást igénylő hallgatókat pedig inkább a szakkollégiumok és a kutatóműhelyek tarthatják meg. A piac szerinte alkalmazkodó, folyamatosan tanuló, komplex problémamegoldásra képes fiatalokat vár, nem elsősorban és kizárólag lexikális tudást. Ezt az MI megjelenése tovább erősíti. A vállalati kapcsolatok erősítésére a duális és kooperatív képzést, a mikrotanúsítványokat és a rövid ciklusú képzéseket említette. Szerinte a hallgatók aktív szerepét kell növelni, és ne a vizsgateljesítményre optimalizáljanak.
Divat, finanszírozás, mesterséges intelligencia
A beszélgetés több vitatott kérdést is érintett. Fiáth Attila szerint a mai fiatalok szakválasztását gyakran a divat vezérli, például a pszichológia esetében, amely a magas színvonalú tudományos felkészítés ellenére de facto tömegképzéssé vált. A piac és az egyetemek sem tudják önmagukban rendezni a helyzetet, ezért szerinte kell egy közös felsőoktatási stratégia, amit aztán mindenki betart. Hivatkozott David Brooks tanulmányára is, amely szerint az Ivy League egyetemeken a meritokratikus felvételi idővel újra a módos családok javára dőlt el. A túl szigorú rendszer is kockázatos, mert későn derül ki, ha nem a kívánt irányban halad.
Az MI-ről Fiáth azt mondta, hogy ő nem ellenőrzi ki használt MI-t a szakdolgozatához. Ha mindenki használja, a szakdolgozat helyett jöhet szóbeli vizsga, a követelményeket pedig oda kell emelni, hogy aki az eszközt jól használja, az még hozzá is tegyen valamit. Szerinte az internetes buborék utáni felívelés mintájára az MI is beépül majd a mindennapokba.
Nyitott kérdések
A kerekasztal nem zárult le kész válaszokkal, és ezt maguk a résztvevők is elismerték. Abban egyetértettek, hogy a magyar felsőoktatás nem tud ideális feltételek között működni. Az elit- és tömegképzés viszonyát ezért a finanszírozás, az oktatói életpálya és a vállalati kapcsolatok együtt határozzák meg. A teljes beszélgetés visszanézhető az MKT YouTube-csatornáján.
Híreink