Oldal kiválasztása
Huszonkettedik tanévnyitó a szenior akadémián
Szeptember 16-án egyetemünk Eötvös-termében, több mint 100 szenior jelenlétében került sor szeniorképzésünk immár 22. évnyitójára. 
A tanévnyitó ünnepségen kerületünk polgármestere, Dr. Kiss László is részt vett, illetve az egyetemi szenátus több tagja és megtisztelte az alkalmat jelenlétével. Először Dr. Gere Ádám vezérigazgató mondott egy fontos beszédet, amelyben az örökké érdeklődő, kíváncsi ember értékeire hívta fel a figyelmünket.
Polgármester úr a tanulás folyamatosságának lelki és fizikai fontosságára utalt, a képzés egyetemi vezetője, Jászberényi József tanár úr az előadások programját és a tanfolyamok változatos kínálatát ismertette.
Ezek után Dr. Kis-Benedek József, egyetemi tanár, a MTA doktora előadása a COVID -járvány társadalmi, gazdasági hatásain túl egészen különleges és érdekfeszítő aspektusokra világított rá. 
Szeretettel várunk továbbra is minden 50 év feletti érdeklődőt képzéseinken!
Never too late to learn!