Amint azt már megszokhattuk, az Eurázsia Kerekasztal beszélgetés szervezői hónapról- hónapra mindig az éppen legaktuálisabb témákat, közérdeklődésre számot tartó információkat igyekeznek a rendezvényük zászlajára tűzni. Legutóbb a fenntarthatóság kérdésére helyeződött a fókusz, míg a mostani alkalommal a technológiai innováció került a középpontba.
A Neumann János Egyetem Eurázsia Központja, a Magyar-Kínai Fiatalok Baráti Egyesülete és a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszéke ezúttal a témához jól illeszkedő helyszínt választott, hiszen az esemény a Hungarian Innovation Hub-ban került megrendezésre 2024. április 11-én (csütörtökön).
A Milton Friedman Egyetem általános és fejlesztési rektorhelyettesének Dr. Szatmári Péternek a moderálása mellett ezúttal is a témában leginkább szakavatott szereplők kerültek megszólaltatásra, így Dr. habil. Bozsonyi Károly (stratégiai és tudományos rektorhelyettes, Neumann János Egyetem), Fáykiss Péter (igazgató, Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs Igazgatóság) és Dr. Szabó László (Gyógyszeriparérért Felelős Nagykövet, vezető, Hungarian Innovation Hub). Az Eurázsia kerekasztalt Horváth Levente, az Eurázsia Központ igazgatója nyitotta meg
Az innováció széleskörű elemzése során a résztvevők különféle szempontokat érintettek. Dr. habil. Bozsonyi Károly hangsúlyozta az innováció diverzitását és a nemzetek közötti differenciálódást, kiemelve a Szilícium-völgy példáját, melyben az egyetemek proaktív szerepe meghatározó volt a régió technológiai fejlődésében. Fáykiss Péter a piacra lépés jelentőségét emelte ki az innováció kontextusában, különösen a fintech cégek esetében, melyek kulcsszerepet játszanak a pénzügyi szektorban, különösen Dél-Ázsiában. Dr. Szabó László elismerte Magyarország innovációs teljesítményét, ugyanakkor felhívta a figyelmet a piaci bevezetés kihívásaira. Az innovációs megközelítések között fontos szerepet kapott a magyar diplomácia, melynek kulcsfontosságú lehet az innováció ösztönzése a gazdasági növekedés és a nemzetközi kapcsolatok szempontjából.
Az előadók egybehangzóan hangsúlyozták, hogy a magyar egyetemek számára kritikus fontosságú a kapcsolatépítés és az együttműködés, hogy hatékonyan versenyképesek legyenek a globális innovációs térben. Kiemelték, hogy a legtöbb sikeres startup vezetője általában a 30 és 45 év közötti korosztályból kerül ki, és a siker kulcsa az, hogy a kezdeti kudarcokból tanulva kialakuljon egy olyan hozzáállás, amely elősegíti a fejlődést. Emellett hangsúlyozták, hogy az attitűd és a hozzáállás kulcsfontosságúak egy sikeres vállalkozás szempontjából, hiszen ezek határozzák meg az innovációhoz és a változáshoz való rugalmasságot és alkalmazkodóképességet. Ennek következtében az olyan vállalkozások, amelyek meg tudják őrizni az optimizmust és a kitartást a kihívásokkal szemben, nagyobb eséllyel képesek elérni és fenntartani a sikert a dinamikus piaci környezetben.
A rendezvényen a Milton Friedman Egyetem Nemzetközi és Politikatudományi Tanszékének hallgatói is jelen voltak.
írta: Dr. Bittó Renáta és Décsy Gábor
Híreink