Az együttműködés több területet érint, de érdemes kiemelni két prioritást. Fontos eleme a megállapodásnak a két egyetem közötti diákcsere támogatása, azzal a szándékkal, hogy szlovák hallgatók megismerhessék a magyar nyelvet és kultúrát, és a magyar hallgatók megismerhessék a szlovák nyelvet és Szlovákia kultúráját.
A másik prioritás közös kutatási projektek indítása lengyel és cseh egyetemek bevonásával – tehát visegrádi keretek között – illetve ezt kiegészítve a skandináv országok egyetemeivel közösen kutatásokat folytatni. A tervek szerint a kutatási projekt témája a közép-európai és az északi identitás történelmi és szociológiai összehasonlítása.
Híreink