Oldal kiválasztása
Immár 23. félévét kezdi el a Milton Friedman Egyetemen a Szenior Akadémia programja, amelynek évnyitóját szeptember 15-én tartották az egyetem Eötvös-termében, több mint 160 érdeklődő jelenlétében.
Az ünnepélyes megnyitón előbb Dr. Schottner Krisztina megbízott rektor köszöntötte az érdeklődőket, kiemelvén a szeniorképzés hagyományait a Miltonon, majd Dr. Kiss László polgármester úr beszélt az élethosszig tartó tanulás fontosságáról. Ezek után Gere Ádám igazgató szólt arról, hogy ez az egyetemi innováció abban különleges, hogy itt az emberek mindenféle egyéb érdek (szakmai előrejutás vagy állásszerzés) nélkül, tisztán az ismeretszerzésért tanulnak a legkülönfélébb tanfolyamokon és előadásokon.
Ezután a program vezetője, Dr. Jászberényi József tájékoztatta a jelenlévőket a tanulási lehetőségekről (az egyetem ebben a félévben is több mint 50 tanfolyamot hirdet!), majd végül Dr. Kis-Benedek József egyetemi tanár geopolitikai előadása következett az orosz-ukrán háborúval a fókuszban.
Egyetemünk ebben a félévben továbbra is várja az 50 év felettieket, hiszen a tanfolyamokra még október közepéig tudnak jelentkezni, a www.uni-milton.hu oldalon található Generációk Egyeteme linkre kattintva.
Tanulni sohasem késő!
Az Önkormányzat beszámolója az eseményről elolvasható ide kattintva!