Tétényi Éva

óraadó oktató

Bemutatkozás

Tétényi Éva Edit építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte 1985-ben, később ugyanitt vett részt a műemlékvédelmi szakmérnöki és a városépítő- városgazdasági szakmérnöki posztgraduális képzésben.

2000-től Budapest Terézváros főépítészeként az UNESCO világörökségi projektjét koordinálta, majd Győr-Moson-Sopron megye főépítésze lett, ahol a területrendezési és fejlesztési tervekben működött közre. Vezető köztisztviselőként rendelkezik közigazgatási szakvizsgával, és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Országos Vizsgabizottságának tagja volt.

2010-14 között Esztergom független polgármestereként tevékenykedett. 2020-ban fejezte be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán a közbeszerzési szakjogászi tanulmányait, ahol szakdolgozata a zöldközbeszerzések és a társadalmi közfelelősségvállalás témakörében született.

Jelenleg több településen lát el főépítészi feladatokat.

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • A helyi-területi közigazgatás térszerkezete

 

Publikációk

  • Esztergom építészettörténeti értékei (Esztergom)– az oszmán kor és a modernizmus fejezetei 2023.
  • Társadalmi közfelelősség intézményesülése a közigazgatásban (Budapest, NKE) 2019.
  • Településképi Arculati Kézikönyvek (Bp. 17. kerület; Győr MJV; Alsó-Szigetköz, Edelény, Kisbér térsége 17 település); 2017.
  • Városkörnyéki együttműködések tanulmánykötetben interjú Debrecen polgármesterével 2015.
  • Budapest – holnapholnapután – (Budapest) műhelymunka 2010.
  • Komplex örökségünk a Pilis történeti táj (Bp; INFOTA) 2005.
  • Az esztergomi Várhegy és műemléki környezete (Budapest) 2002.
  • A kibővített pesti világörökségi terület kezelési terve (Budapest) 2000.
  • Győrzámoly és Esztergom-Szenttamás településtörténeti kutatása (kézirat) 1995.

 

Kutatási területek

  • Két éves nemzetközi szakmai gyakorlatot szerzett az Európai Építészeti Tanács vezetőségében (Architects’ Council of Europe), ahol az építészet és a városi életminőség európai kérdéseinek vizsgálatával foglalkozó munkacsoportnak alelnöke volt.
  • A Habitat magyarországi önkéntes segítőjeként elsősorban a szociális lakhatási problémák megoldásával foglalkozott, valamint a Magyar Urbanisztikai Társaság Falutagozatának alapítójaként a vidéki térségek felzárkóztatásáért dolgozott.
  • A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatócsoportjában az állami szerepvállalás vizsgálatát végezte a társadalmi felelősségvállalás területén a jövő generáció szemszögéből.
  • Az állami szféra lehetséges mozgásterének meghatározását kutatta: a motiváció, promóció, monitoring (jelentési rendszer) erősítése a minőségkontrollban, hangsúlyozása az etikai szabályozásban, megkövetelése a támogatási rendszerben és a közbeszerzésekben, intézményesítés a közmenedzsmentben, kiterjesztés és további intézményesítés „harmonikus” szabályozással.

Tagságok

  • Magyar Építész Kamara
  • Magyar Agrárkamara

E-mail cím

tetenyi.eva@gmail.com

Telefonszám

061 454 7600 / 148-as mellék

Terem

“B” épület, 110-es terem

Fogadóóra

Előre egyeztetett időpontban