Sulyok Tamás

adjunktus

Bemutatkozás

Végzettségem szerint matematika és testnevelés szakos tanár, valamint művelődésszervező, művelődési és felnőttképzési menedzser vagyok. 1992 óta foglalkozom felnőttképzési szervezéssel és minőségfejlesztéssel a felnőttképzés területén.
2004 óta felnőttképzés hatósági szakértőként is tevékenykedem. A 90-es évek közepe óta oktatok felsőoktatásban. Korábban óraadóként IT és andragógiai gyakorlati kurzusokat, majd 2000 óta egyetemi és főiskolai beosztásban az andragógia és a pedagógia témaköréhez tartozó tantárgyakat.
Dolgoztam felnőttképzési és karrierfejlesztési projektekben mind felsőoktatási intézmények, mind piaci szereplők partnereként. Az utóbbi pár évben az oktatói munkám mellett a felnőttképzési szakértői tevékenységem került a középpontba. Mind hatósági, mind piaci szakértőként részt vettem közel 60 felnőttképző intézmény több mint 350 programjának és működésének kialakításában, ellenőrzésében, fejlesztésében. A 2018-as év során részt vettem oktatóként az NSZFH felnőttképzési szakértőinek továbbképzésében és mellette a GINOP-6.1.7-17. Munkaerőpiaci képzések támogatása kiemelt központi projekt szakmai vezetői és munkatársi feladatát is elláttam.
Másik kiemelt területe az elektronikus tanulás és az elektronikus tananyagok témakörében végzett fejlesztés és kutatás. Ennek révén több mint 10 éve közreműködöm a Neumann János Számitógép-tudományi Társaság Muntimédia az oktatásban szakosztály szakmai munkájában, jelenleg a szakosztály egyik alelnökeként.

OTDK témavezetés (hallgatók: témakörök – helyezések)

  • Molnár Beáta: A felsőoktatási intézmények elektronikus hátterének vizsgálata – első helyezés
  • Béki Orsolya – Homó Barbara: Az Ormánság kulturális és gazdasági helyzete – Egy falukutató program eredményei – második helyezés
  • Pemmer Viktória Zita: Generációk az információs társadalomban és a nevelésben – harmadik helyezés
  • Urkom Tímea: Tanulási zavarokkal élők nyelvtanulási nehézségei
  • Lévai Anna Hajnal: A pályakövetés szerepe a piacképes képzésben – Dr. Kabai Imre témavezetővel közösen
  • Béki Orsolya: Az Ormánság hátrányos helyzete

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • A felnőttképzés elméleti és gyakorlati háttere, működése
  • A felnőttképzés módszertani megoldásai (tipikus és atipikus tanulási módszerek)
  • A virtuális és az elektronikus tanulás elmélet, gyakorlata
  • A távoktatás és az e-learning megoldások
  • A felnőttképzés minőségbiztosítása
  • A felnőttképzés rendszere, jogi szabályozása
  • Az egyéni és a szervezeti tanulás
  • Gamifikáció (játékosítás) a fejlesztésben
  • Tanulás és információs társadalom, hálózatosodás

 

Publikációk

MTMT

  • KRISZTIÁN BÉLA – SULYOK TAMÁS: A JPTE Humán szervező egyetemi posztgraduális szak informatikai képzése. Konferenciakötet, Keszthely, 1994.
  • JAKAB TAMÁS – SULYOK TAMÁS: Minőségbiztosítás a FEEFI-ben. In.: Az európai modernizációs folyamatok a magyar felnőttoktatásban. (szerk.: Horváthné Bodrár Mária), Német Népfőiskolai Szövetség Nemzeti Együttműködési Intézete, Budapest, 2002. 38–42. p.
  • SULYOK TAMÁS: Az oktatás és az információs társadalom. In.: Tudásmenedzsment, III. évf. I. sz. 2002. március 49–60. p.
  • CSERNÉ ADERMANN Gizella – SULYOK Tamás: Az önirányított tanulás és felnőttképzés. Tanulmányok a neveléstudományok köréből (szerk.: Mátrai Zsuzsa), Műszaki Kiadó, Budapest, 2006.
  • SULYOK TAMÁS: Modern tanulási formák a felnőttképzésben. EDUCERT Felnőttképzési Magazin, 2014/1.
  • SULYOK TAMÁS: A blended vagy b-learning alapú módszertan a vállalati képzésben EDUCERT Felnőttképzési Magazin, 2014/2.
  • Béres Csaba Zoltán – Sulyok Tamás: Tanulás-módszertani útmutató e-learning fejlesztéséhez, ZSKE Budapest, 2017. (HU11-0004-A1-2013 Norvég projekt keretében)

Kutatási területek

  • Elektronikus tanulás és felnőttképzés
  • A munkaerőpiac változásainak (digitalizáció) hatása a felnőttkori tanulásra
  • A felnőttképzés szabályozása és a felnőttképzés munkaerőpiaci összefüggései

Végzettségek, tudományos fokozatok

  • Matematika szakos tanár és művelődésszervező (főiskola – BSc)
  • Testnevelés szakos tanár (főiskolai – BSc)
  • Művelődési és felnőttképzési menedzser (egyetemi – MSc)
  • Alkalmazott pszichológia PhD absolutórium

Díjak, elismerések

  • ZSIGMOND DÍJ 2013 – a Zsigmond Király Főiskolán nyújtott szakmai tevékenységért
  • 2016. ÉVI „MULTIMÉDIA AZ OKTATÁSBAN GYŰRŰ” – KÉPZÉS DÍJ, a módszertanilag legjobbnak ítélt, pedagógiailag illetve andragógiailag megalapozott multimédia-felhasználást segítő képzés szakmai (módszertani) létrehozásáért

Tagságok

  • Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Multimédia az Oktatásban Szakosztály – alelnök
  • Felnőttoktatási Szakértők Országos Egyesülete – elnökségi tag

Több szenior akadémia, egyesület részére tart előadásokat és tanfolyamokat.

Témakörök

  • Adigitális eszközök használat,
  • Az internet világa,
  • Az okos eszközök, rendszerek,
  • Idősek és a munkaerőpiac.

Tanszékvezető

E-mail cím

sulyok@uni-milton.hu

Telefonszám

061 454 7600 / 108-as mellék

Terem

“B” épület, 15-ös terem

Fogadóóra

Hétfő 11:45-12:45 Előzetes bejelentkezés alapján