Dr. Hunyadi-Barta Zsuzsanna

c. főiskolai docens

Bemutatkozás

Jogász; Biztosítási szakjogász; Humánmenedzser (MBA); Oktató; Tréner.

Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász alapdiplomája mellett biztosítási szakjogász is. Posztgraduális képzés keretében elvégezte a Műszaki Egyetem MBA képzését, és humán menedzser végzettséget szerzett 2001-ben. A felsőoktatási képzések mellett jelentős számú vezetői tréningen, szakmai képzésen vett részt.

1990-től közel három évtizedig humán szakterületen vezetőként tevékenykedett, 10 évig a piaci szférában: bankban és szállítmányozási területen, 2001-től a központi közigazgatásban, ahol szervezet- és személyzetfejlesztési projekteket vezetett, illetve résztvevő volt a közigazgatás emberi erőforrás gazdálkodásának modernizációs folyamatában. Főigazgató-helyettesként a Kormányzati Személyügyi és Képzési Központban (KSZSZK) irányította a központi közigazgatás toborzási és kiválasztási rendszerének megújítását, a közszolgálati állásportál: a KÖZIGÁLLÁS beindítását, később menedzserként koordinálta a KARRIER Híd programot, amely az első közigazgatási outplacement programként szerepel a közszolgálat megújítását megalapozó 2012-es Magyary Programban is.

Másfél évtizede a felnőttképzésben oktatóként vesz részt a HR iránt érdeklődők szakmai képzésében, egyebek mellett humán kontrolling, emberi erőforrás menedzsment, projektmenedzsment, minőségmenedzsment témakörökkel. Államvizsga elnökként, konzulensként, és opponensként a nappali-, és levelező tagozatos hallgatók  képzésébe is bekapcsolódott, egy esztendeje oktatóként vesz részt az Egyetem közgazdász alapképzésében.

Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységek, megbízatások

  • A Humán Szakemberek Országos Szövetségének (HSZOSZ) Alelnöke

Szakmai előadások, megjelenések

  • A HSZOSZ Alelnökeként szakmai konferenciák előadója, és szervezője

Tanszékvezető

E-mail cím

hunyadibarta.zsuzsanna@uni-milton.hu

Telefonszám

061 454 7600 / 190-es mellék

Terem

“B” épület, 103/2-es terem

Fogadóóra

Egyénileg egyeztetett időpontban