Belle Csabáné Kende Mária
Bemutatkozás
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diploma átvételét követően, először a (ma már nem létező) Magyar Optikai Művekben dolgoztam.
Először a Konstrukciós Főosztályon, majd a Fejlesztési Főosztályon. Ekkor kezdték el az un. ESZR programot. Ez a számítástechnikai eszközök magyarországi gyártásának kezdete volt. Közben elvégeztem a SZÁMOK
Rendszerszervező szakát.
Ezután a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola székesfehérvári Számítógéptechnikai Intézetében vállaltam oktatási munkát tanársegédként. Itt először villamosságtant, majd különböző programozási nyelveket: Assambly, Fortran, Pascal, Forth, később pedig Word-öt és Excel-t is tanítottam. 1983-tól már adjunktusként dolgoztam (közben két gyerekem született). Az itt töltött idő
alatt DOS, Norton Commander, Word és Excel tankönyveket készítettem, valamint kidolgoztam a hallgatói államvizsgáztatás számítógépes adminisztrációjának módszerét.
1997-ben visszaköltöztem Budapestre, ahol a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Matematikai és Számítástechnikai Intézetében folytattam az oktatói munkát. Eleinte bekapcsolódtam a Szoftverfejlesztés és a Pascal oktatásába, majd a Számítástechnika II. oktatásába. Ebből hivatalos oktatási jegyzetet írtam, amit többször kiadtak. Programozásból elkezdtem a Delphi tanítását, majd
az adatbázis-kezelést Oracle nyelven, illetve az adatbázis-kezelést a Delphi programozási nyelvből.
A kollégákkal közösen (a Kende Mária születési nevemmel) megírtuk az ”Adatbázis-kezelés Oracle nyelven”c. könyvet, amelyet a Panem könyvkiadó jelentetett meg. Néhány évre rá megírtuk az ”Oracle Példatár” című, az Oracle oktatáshoz jól használható, magyar nyelvű példatárt is, melyet
szintén a Panem könyvkiadó adott ki.
Szintén a kollégákkal közösen elkészítettük a fejlesztő rendszerek webes adatbázis-kezeléséről szóló oktatási segédletet az Oracle ingyenesen elérhető (és a kisvállalkozások számára nagyon jól használható) Express Edition (APEX) rendszerhez.
A szövegek hasonlósági kereséséről, és az automatikus kulcsszó-kigyűjtésről szóló, szintén kollégákkal közös fejlesztésünk demója a www.logana.com webcímen kipróbálható.
A szövegek hasonlósági kereséséről, és az automatikus kulcsszó-kigyűjtésről szóló, szintén kollégákkal közös fejlesztésünk demója a www.logana.com webcímen kipróbálható.
Végül még annyit, hogy a Milton Friedman Egyetem hallgatói számára kollégámmal, Nagy Istvánnal, könyveink egyik társszerzőjével (és a fejlesztések egyik társaként), az analog.nik.uni-obuda.hu oktatási webhelyünkön létrehoztunk egy xMIL_dátum mappát (ahol a dátum a mindenkori utolsó módosítás dátuma, melynek formátuma: “ééhhnn”, ahol é: év, h:hónap, n: nap, számként). Ebben tömörített formában megtalálható (és természetesen mindenki számára díjtalanul letölthető!) az összes könyvünk, és minden egyéb (általunk készített) oktatási segédanyag.
Tanszék
Tanszékvezető
E-mail cím
Telefonszám
Terem
Fogadóóra
Előre egyeztetett időpontban