Dr. Szayly József PhD
tanszékvezető, főiskolai docens

Bemutatkozás

A Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki karának elvégzése után újságíró diplomát szerzett, majd elvégezte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (ma Corvinus Egyetem) MBA közgazdász képzését.

A Budapesti Corvinus Egyetemen doktorált média- és kommunikációtudományból.

25 éven át dolgozott a közszolgálati Magyar Rádióban, kezdetben szerkesztő-műsorvezetőként, majd a Petőfi Rádió főszerkesztőjeként, ezt követően a Magyar Rádió műsorokért felelős alelnökeként (2006-2010).

A Magyar Televízióban korábban szerkesztő-műsorvezető (A Reggel, Perpetuum Mobile) volt, jelenleg producerként készít műsorokat (m5, Nagy Diák Tesztek 2022-2023).

2009-től 2021-ig az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékén oktatott, 2023-ban kezdett tanítani a Milton Friedman Egyetemen, ahol a kommunikáció- és médiatudomány mesterképzési szak szakfelelőse és jelenleg Kommunikáció- és Művelődéstudomány Tanszék tanszékvezetője is.

Célja a Milton Friedman Egyetem Kommunikáció- és Művelődéstudományi Tanszékén a képzést olyan módon fejleszteni, hogy a hallgatók sikeresen tudjanak eligazodni a diplomájuk megszerzését követően a robbanásszerűen változó kommunikációs környezetben.

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • A szervezeti kommunikáció és a kommunikációs szerepkörök
  • Érvelés és szövegalkotás
  • Interkulturális szervezeti kommunikáció
  • Közösségi újságírás gyakorlata
  • Médiatervezés
  • Prezentáció, szakmai előadás magyar nyelven
  • Sajtóműfajok
  • Tömegkommunikáció és társadalom

 

Publikációk

MTMT

 

Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységek, megbízatások

  • DUE Médiahálózat- alapító alelnök
  • DUE Médiaügynökség – vezető tanácsadó

Tagságok

MATESZ – elnökségi tag

Tanszékvezető

E-mail cím

szayly.jozsef@uni-milton.hu

Telefonszám

+36 1 454 7600 / 108-as mellék

Terem

“B” épület, 15-ös terem

Fogadóóra

Egyénileg egyeztetett időpontban