Bemutatkozás
Villamosipari üzemmérnök és műszaki tanári alapvégzettséggel rendelkezik, illetve később kutató-fejlesztő szakpedagógusi diplomát szerzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen.
1989-től a szakképzés és a felnőttképzés minisztériumi irányításában dolgozott, melynek keretében több nemzetközi programot is vezetett, valamint minisztériumi főosztályvezetőként részese volt a 2001-es felnőttképzési törvény megalkotásának, majd a felnőttképzési intézményrendszer kiépítésének is.
2003-tól a Magyar Posta Oktatási Központját irányította, később pedig a cég humánerőforrás fejlesztési igazgatói posztját töltötte be, majd 2010-től a Sztáv Felnőttképző Zrt. vezérigazgatója volt.
2018-tól szenior tanácsadói feldatatokat lát el szervezet-, és HR fejlesztési, valamint szak- és felnőttképzési szakértői területeken.
A Milton Friedman Egyetemen 2006 óta óraadó az andragógiai szakterületen.
Emellett előadásokat tart a Pécsi, valamint a Szegedi Egyetemen, az ELTE-n, illetve a BGE-n a felnőttképzés különböző témáiból.
Oktatott tantárgyak, témakörök
- A felnőttképzés piaca
- Felnőttképzési intézmények szervezése, vezetése
- Felnőttképzés jogi szabályozása
- Képzési programok a gyakorlatban (programtervezés)
- Kompetencia alapú tananyagok készítése
- Moduláris képesítési és képzési rendszerek
- Vállalkozások a felnőttoktatásban
Publikációk
Díjak, elismerések
Címzetes főiskolai docensi cím
Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységek, megbízatások
- Felnőttképzők Szövetsége- alelnök
- Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztály- alelnök
Tanszékvezető
E-mail cím
Telefonszám
Terem
Fogadóóra
Egyénileg egyeztetett időpontban