Bemutatkozás
A pécsi Tanárképző Főiskolán magyar-történelem szakos tanári, majd az ELTE BTK-n filozófia szakos előadói oklevelet, majd 1989-ben a filozófiai tudomány kandidátusa minősítést szerzett (MTA TMB).
Az ELTE BTK Történelemtudományi Doktori Iskolájában történő habilitáció után a történelemtudomány habilitált doktori címet 2002-ben kapta meg.
Két monográfia, több kiadvány, évkönyv, konferenciakötet szerkesztője. Alapítója és tizenöt éven át szerkesztője (hét évet rovatvezetőként, nyolc évet főszerkesztőként) volt a Vallástudományi Szemle című folyóiratnak. Jelenleg a Szerkesztőbizottság tagjaként segíti a folyóirat munkáját.
Több egyetemen és főiskolán (Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Filozófiai Tanszék és Politológiai Tanszék, SZIE Kertészeti Egyetem, Jászberényi Főiskolai Kar, Apor Vilmos Katolikus Főiskola) is folytatott oktatási tevékenységet.
Már a kezdetektől, azaz 2001-től oktatója a Zsigmond Király Egyetemnek, majd a Milton Friedman Egyetemnek.
Oktatott tantárgyak, témakörök
- A Balkán vallási és etnikai törésvonalai
- A magyar politikai gondolkodás története
- A nem keresztény világvallások általános jellemzése
- A politikai kultúra jellemzői
- Etika
- Filozófiatörténet
- Magyar politikai és politikatudományi hagyományok
- Társadalomfilozófia
- Történelemfilozófia
- Vallásfilozófia
- Vallástörténet
Publikációk
Kutatási területek
- A filozófiai antropológia témakörei
- A keresztény orientációjú társadalomfilozófia és politika
- A magyar politikai gondolkodás történetének témakörei
- A történelemfilozófia témakörei
- Prohászka Ottokár életműve és kora
- Vallásfilozófia
- Vallástörténet
Díjak, elismerések
Zsigmond díj – 2008
Tagságok
- Magyar Filozófiai Társaság
- Magyar Szociológiai Társaság
- Magyar Tudományos Akadémia – köztestületi tag
- Magyar Vallástudományi Társaság
Tanszékvezető
E-mail cím
Telefonszám
Terem
Fogadóóra
Egyénileg egyeztetett időpontban