Dr. Cser József CSc
professzor emeritus

Bemutatkozás

Tanulmányai befejezése után 1985-ig a Központi Fizikai Kutató Intézet Mérés- és Számítástechnikai Kutató Intézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt.

1985-ben egy egyetemi ösztöndíjjal, majd munkavállalóként Hollandiába került a delfti egyetemre. Itt oktató- és kutató munkát is végzett, majd egyetemi docens lett.

Oktatómunkája keretében több új informatikai tantárgyat hozott létre és oktatott, illetve számos diplomázó hallgató konzulense is volt.

Egyetemi munkája mellett hosszú évekig a Lloyd’s Register Management Services kiemelt menedzsment tanácsadójaként, megismerte a holland gazdaság és ipar különböző területeit, emellett belgiumi, franciaországi és angliai cégeknél is közreműködött tanácsadóként.

A Holland Akkreditációs Tanács informatikai auditoraként számos intézmény minőségbiztosítási rendszerének auditáló teamjében dolgozott.

2004 végén tért vissza Magyarországra, és az akkori Informatikai és Hírközlési Minisztériumnál pályázatbíráló lett.

2009-ben kezdett a Milton Friedman Egyetem jogelődjénél, a Zsigmond Király Főiskolán oktatóként dolgozni.

2021-es nyugdíjazása óta külsős óraadó oktató.

Különösen érdekli és motiválja az informatika eredményeinek szakterületi alkalmazása. Szakmai hobbija még az informatikai biztonság területe, azon belül is inkább a rendszerszintű közelítés).

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • Informatikai projektmenedzsment
  • Információ-gazdaság
  • Információrendszerek tervezése
  • UML (Egységes Modellező Nyelv)

 

Publikációk

MTMT

 

Kutatási területek

Informatika alkalmazása egyes szakterületeken
 

Tagságok

Magyar Elektrotechnikai Egyesület- tag
 

E-mail cím

cser.jozsef@uni-milton.hu

Telefonszám

+36 1 454 7600 / 127-es mellék

Terem

“B” épület, 15-ös terem

Fogadóóra

Egyénileg egyeztetett időpontban