Bemutatkozás
Első diplomáját 2019-ben szerezte a Budapesti Corvinus Egyetemen Kommunikáció- és médiatudomány alapszakon, majd 2022-ben kitüntetéses minősítéssel fejezte be mesterképzését ugyanebben a szakirányban. Jelenleg a Corvinus Kommunikációtudományi Doktori Programjának PhD-hallgatója, doktori fokozatának megszerzése 2026-ra várható.
Oktatói pályafutását 2022-ben kezdte meg a Budapesti Corvinus Egyetemen, ahol angol és magyar nyelven egyaránt oktat. 2024-től a Milton Friedman Egyetemen is bekapcsolódott az oktatásba óraadóként, 2025 szeptemberétől pedig egyetemi tanársegédként erősíti a Kommunikáció és Művelődéstudományi Tanszéket.
Kutatási területei a családi kommunikáció, az örökbefogadási kommunikáció, a szülő-gyermek közötti interakciók, valamint a „sharenting” (szülői tartalommegosztás) témaköreire fókuszálnak. Rendszeresen publikál hazai és nemzetközi tudományos folyóiratokban, és előadóként is aktívan részt vesz hazai és nemzetközi konferenciákon, mind magyar, mind angol nyelven.
Kiemelten fontosnak tartja a hallgatók tehetséggondozását. Témavezetőként több hallgatóját segítette TDK-szerepléshez, közülük egyikük 2025-ben első helyezést ért el a Kommunikációelméleti szekcióban a Corvinus TDK-n, ezzel regisztrálva magát az OTDK-ra. Ugyanezen hallgató elnyerte a Corvinus Egyetem „Best Paper” díját is, amelyet évente mindössze 12 hallgató kap meg az intézmény teljes hallgatói közösségéből.
Tudományos munkája mellett 2010 óta válogatott paralimpikon úszó, négyszeres világ- és Európa-csúcstartó. Részt vett a riói (4. és 6. helyezés), tokiói (kétszeres 7. helyezés), valamint a párizsi paralimpián (7. és 8. helyezés).
Oktatott tantárgyak, témakörök
- Bevezetés a kommunikációkutatás módszertanába
- Kommunikációs ismeretek
- Kommunikációs alapismeretek
- Műelemzés
- Családi kommunikáció
- Szubkultúrák és ellenkultúrák
- Identitáselméletek
- Kritikai kultúrakutatás
Publikációk
Kutatási területek
- családi kommunikáció
- örökbefogadási kommunikáció
- sharenting
- családok médiaábrázolása
- szülő-gyermek kommunikáció
Díjak, elismerések
- Pro Facultate Junior (BCE) – 2019
- Corvinus Doktori Ösztöndíj – 2022-2025
- Egyetemi Kiválósági Ösztöndíj – 2024-2025; 2025-2026
Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységek, megbízatások
Kopp Mária Népesedésért és Családokért Kutatóintézet gyakornoka 2022-től.
Tanszékvezető
E-mail cím
Telefonszám
Terem
Fogadóóra
Egyénileg egyeztetett időpontban

