Bemutatkozás
Mester diplomáját a Yale Egyetem jogi karán, Ph.D fokozatát pedig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerezte.
2023-ban fejezte be az Új Nemzeti Kiválósági Programot.
Évekig volt az EBESZ főtanácsadója, továbbá az ENSZ szakértője, valamint az EU Nyugat-Balkáni Projektjeinek állandó emberi jogi szakértője.
Rendszeresen publikál rangos hazai és nemzetközi folyóiratokban, emellett nemzetközi szakmai konferenciák rendszeres meghívott vendége is.
Kitűnően beszél angolul, illetve francia nyelvből nyelvvizsgával rendelkezik. Számos hazai és nemzetközi ösztöndíj nyertese.
A Milton Friedman Egyetem főállású oktatója, a Nemzetközi Tanulmányok Tanszék tagja. Kiváló nemzetközi szakmai kapcsolatai egyben a diákok szélesebb látókörének tágítását is szolgálják.
Oktatott tantárgyak, témakörök
- Alkotmányjog
- Jogi és államigazgatási ismeretek
- Kötelmi jog
- Nemzetközi emberi jogok
- Nemzetközi jog
- Nemzetközi szervezetek
- Ósszehasonlító alkotmányjog
- Tudományos írás
- Tudományos módszertan
Publikációk
Kutatási területek
Érdeklődési területe a közjog (alkotmányjog, összehasonlító alkotmányjog, nemzetközi jog) és a nemzetközi intézmények működése.
Díjak, elismerések
Visegrad Fund nemzetközi pályázat nyertese (2024)
Tagságok
- IACL (International Association of Constitutional Law) – tag
- ICON•S (International Society of Public Law)- tag
- Magyar Alkotmányjogászok Egyesülete- tag
Tanszékvezető
E-mail cím
Telefonszám
Terem
Fogadóóra
Előre egyeztetett időpontban