Bemutatkozás
Középiskolai fizika, matematika szakos tanár, tanító. Doktor univ. fokozatot- kitüntetéssel – a Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett.
Több matematika tankönyv írója, így nevéhez köthető- a 2-4 osztály számára írt- “Az én matematikám” tankönyvcsalád, valamint az 5-8 osztályosok számára készült- “A mi matekunk “ tankönyvsorozat és a hozzá kapcsolódó feladatgyűjtemények, felmérések, módszertani ajánlások.
Több éven keresztül a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó vezérigazgatói tanácsadójaként felsőoktatási tankönyvek kiadását segítette.
Oktatási tevékenységét a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola szakvezetőjeként kezdte, majd a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tanára, később pedig intézetigazgató docense volt.
Jelenleg a Milton Friedman Egyetem pedagógusképzésért felelős rektori megbízottja, így feladatai közé tartozik az új típusú tanítóképzés programjának kidolgozása és a képzés elindítása.
Célja, hogy ezzel a projekt és portfólió alapú képzéssel, valamint a saját élményre épülő pedagógia új elemeivel a hallgatók nyitott gondolkodású, kreatív tanítókká váljanak.
Oktatott tantárgyak, témakörök
- Fizika
- Matematika
Publikációk
Kutatási területek
- Matematika módszertan,
- Tankönyvek és különböző digitális tananyagfejlesztések
Díjak, elismerések
Arany Katedra Díj
Tanszékvezető
E-mail cím
Telefonszám
Terem
Fogadóóra
Egyénileg egyeztetett időpontban