Lukácsné Pósán Anna
mesteroktató

Bemutatkozás

Egyetemi diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet HR szakán szerezte. Rendelkezik pedagógusi és mediátori végzettséggel is.

Oktatási tevékenységét megelőzően közel 20 évet dolgozott a versenyszektorban (főleg pénzintézetekben), mint HR vezető, majd tanácsadó. Szakterülete főleg a vállalati HR részleg, Igazgatóság teljes körű kialakítása, felépítése, folyamatainak szabályozása, szabályzatok elkészítése.

2005 óta a Milton egyetem oktatója, mestertanár.

Szakdolgozati- konzulensi és opponensi tevékenységet lát el az emberi erőforrások szakos hallgatóknál, állandó tagja a szak államvizsga bizottságának.

Több projektben tevékenykedik HR szakértőként, koordinátorként, illetve tananyagfejlesztőként. Az egyetem HR kutatócsoportjának tagja, több kutatási tevékenység mellett az Innovatív HR megoldások konferenciasorozat szervezésében és lebonyolításában vesz részt.

Oktatói munkája során fontosnak tartja, hogy szoros szakmai- és emberi kapcsolatot ápoljon az általa oktatott hallgatókkal, támogassa őket az egyetemi éveik alatt, illetve a későbbiekben is.

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • Állampolgári, munkavállalói ismeretek
  • Eredménymérés
  • HR kontrolling
  • Humánerőforrás alapismeretek
  • Kompetenciamenedzsment
  • Munkakörelemzés és -tervezés, toborzás, kiválasztás

 

Kutatási területek

  • Boldog szervezet feltételrendszere mind vezetői, mind munkavállalói szempontból
  • Generációs viselkedésminták és a valóság
  • Munkaerőpiaci igények kontra képzés, fejlesztés

Tanszékvezető

E-mail cím

posan.anna@uni-milton.hu

Telefonszám

+36 1 454 7600 / 263-as mellék

Terem

“A” épület, 24-es terem

Fogadóóra

Egyénileg egyeztetett időpontban