Dr. Szabó Kálmán Gábor PhD
tanszékvezető, egyetemi docens

Bemutatkozás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus szakán végzett 1986-ban, majd ugyanott szerzett statisztikus fizikából PhD fokozatot 1996-ban.

Tudományos kutatóként és egyetemi kutatóként dolgozott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, az MTA–ELTE Elméleti Fizikai Tanszéki Kutatócsoportjában, a Kansasi Egyetem Matematikai Intézetében, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Áramlástani Tanszékén, később a Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszékén, miközben számos hosszabb-rövidebb külföldi tanulmányúton is volt.

Tudományos kutatásai több szálon is a vízi és légköri áramlások tanulmányozásához kapcsolódnak.

A Milton Friedman Egyetemen 2021 óta főállású oktató, egyetemi docens, és jelenleg repülőmérnöki alapképzési szak szakfelelőse.

Tanszékvezetőként és szakfelelőseként is célja, hogy az egyetemet választó pilótajelölteket minél magasabb szinten felkészítése pályájukra. Oktatóként különösen fontosnak tartja a leendő pilóták ismereteinek elméleti megalapozását, a repülést lehetővé tevő összetett fizikai folyamatok és technikai megoldások megismertetését.

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • Fizika
  • Hő- és áramlástan
  • Repülésmechanika
  • Statisztika

 

Publikációk

MTMT

 

Kutatási területek

  • Digitális képfeldolgozás, részecskekövető áramlásmérési eljárások
  • Geofizikai folyadékdinamika, környezeti áramlások
  • Műszaki berendezések, létesítmények hő- és áramlástani vizsgálata, elemzése
  • Nemlineáris dinamikai rendszerek, káoszelmélet
  • Numerikus áramlásmodellezés (Computational Fluid Dynamics – CFD);
  • Többfázisú áramlások

 

Tagságok

  • AOPA (Aircraft Owners and Pilots Association) – tag
  • MTA Köztestület- tag
  • SIAM (Society of Industrial and Applied Mathematics) – tag

 

E-mail cím

szabo.k.gabor@uni-milton.hu

Telefonszám

+36 1 454 7600 / 190-es mellék

Terem

“B” épület, 110-es terem

Fogadóóra

Péntekenként 13 és 14 óra között, illetve előre egyeztetett időpontban.