Dr. habil Szabó Róbert
óraadó oktató

Bemutatkozás

A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok szakirányon szerzett egyetemi diplomát, majd 2000-ben PhD oklevelet. A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán 2012-ben habilitált.

Az Európai Összehasonlító Kisebbségi Kutatások Intézetében végzett kutatómunkát 1998-1999 között, ezt megelőzően külsős szakértő volt a MEH kisebbségügyi politikai államtitkárságán.

Egyetemi tanársegédként dolgozott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Politikatudomány tanszékén 1995-2001 között. Egyetemi adjunktus volt a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Politikatudományi Tanszékén 2001-2003 között, valamint a Mathias Corvinus Collegiumban oktatási igazgató, 2001-től 2002-ig.

Óraadóként dolgozott 2002-től 10 éven át a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karának Európa szakirányán, valamint a BKÁE (BCE) Államigazgatási Kar óraadó oktatója volt 2002 – 2015 között.

A Széchenyi István Egyetem egyetemi adjunktusa, majd 2005 óta egyetemi docens a Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karon.

A Milton Friedman Egyetemen, illetve jogelődjénél 2004 óta óraadó oktató.

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • Az európai integráció története
  • Bevezetés a politikatudományba
  • Európa gazdaságtörténete
  • Magyarország külpolitikája
  • Nemzeti, nemzetiségi kérdések Európában
  • Összehasonlító civilizációs tanulmányok

 

Publikációk

MTMT

 

Kutatási területek

  • Magyarország külpolitikája a 20. században
  • Nemzeti, nemzetiségi kérdések Európában
  • Önrendelkezés, speciális kisebbségi státusok, autonómiák Európában

 

Díjak, elismerések

Publikációs Nívódíj- Széchenyi István Egyetem (2006)
 

Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységek, megbízatások

Pro Minoritate folyóirat- felelős szerkesztő (2002-2003)
 

Tagságok

  • Magyar Történelmi Társulat- tag
  • Magyar Tudományos Akadémia -köztestületi tag
  • Politikatudományi Bizottság- tag

 

E-mail cím

npt@uni-milton.hu

Telefonszám

+36 1 454 7600 / 148-as mellék

Terem

“B” épület, 110-es terem

Fogadóóra

Egyénileg egyeztetett időpontban