Prof. Dr. Neszmélyi György
egyetemi tanár

Bemutatkozás

Első diplomáját, majd közgazdaságtudományi PhD-fokozatát az egykori Gödöllői Agrártudományi Egyetemen (GATE), a mai Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem (MATE) első elődintézményénél szerezte meg.

Tanulmányokat folytatott a Külkereskedelmi Főiskolán (ma BGE Külkereskedelmi Kar), ahol közgazdász (1994), majd szakközgazdász (1997) diplomát, később a dél- koreai Sejong Egyetem globális menedzsment szakán (az amerikai Syracuse Egyetemmel közös képzés) MBA-diplomát (2004) szerzett.

A MATE közvetlen elődjénél, a Szent István Egyetemen habilitált regionális tudományágban 2016-ban.

2013-2023 között a Budapesti Gazdasági Egyetem munkatársaként végzett oktatási tevékenyéget, kezdetben adjunktusként, 2016-tól egyetemi docensként, 2019-től főiskolai, majd 2022-től egyetemi tanárként.

Jelenleg is a BGE Keleti Üzleti Akadémiai Központ Iroda [OBIC] kutatási vezetője. Mindemellett, 2017-től a máltai Advenio eAcademy oktatási igazgatója és előadója.

2022 óta a Milton Friedman Egyetem munkatársa. Tanszéki feladatain túl a Milton Friedman Gazdaság és Szervezéstudományi Doktori Iskola (MFGSZDI) törzstagja, illetve az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke és a nemzetközi tanulmányok mesterképzési szak szakfelelőse.

DOKTORI.HU

INTRODUCTION

He has been a staff member of Milton Friedman University since 2022. Further to his tasks at the Department, he is a core member of the Milton Friedman Doctoral School of Economics and Management Sciences (MFGSZDI) and chairman of the University Doctoral and Habilitation Council.

He earned his first degree and later on his PhD degree in economic sciences at the former University of Agricultural Sciences in Gödöllő (GATE), the first predecessor institution of today’s Hungarian University of Agriculture and Life Sciences (MATE), where he holds the title university private professor. In 2016 he earned the post-doctoral title doctor habili at the immediate predecessor of MATE, Szent István University in regional science.

During the 1990s, he also studied at the College of Foreign Trade (today Budapest Business School Faculty of International Management and Business), where he graduated as economist (1994), then as specialist economist (1997), and later he earned his MBA degree in global management (joint training with Syracuse University in the USA) at Sejong University in South Korea (2004).

Between 2013 and 2023 he worked at Budapest Business School (BBS), initially as assistant professor, from 2016 as associate professor, from 2019 as college professor and in 2022 he was appointed as full professor. (He is currently the head of research at BBS Oriental Business and Innovation Center [OBIC]). In addition, since 2017 he has been Academic Director and lecturer of Advenio eAcademy in Malta.

Since 2022, he has been a fellow at Milton Friedman University. In addition to his departmental responsibilities, he is a core member of the Milton Friedman Graduate School of Business and Economics, the Chair of the University Doctoral and Postdoctoral Council and the head of the MSC program of International Studies.

 

Oktatott tantárgyak, témakörök

  • A világ feltörekvő, dinamikus régióinak gazdasága
  • Az arab és iszlám világ
  • Kelet-Ázsia és Kína
  • Nemzetközi gazdasági folyamatok
  • Nemzetközi tanulmányok kutatásmódszertana
  • World politics

 

Publikációk

MTMT

 

Kutatási területek

  • A fejlődő országok gazdasági, politikai és társadalmi fejlődésének tényezői, különös tekintettel a kelet- és délkelet-ázsiai térségre, valamint az afrikai országokra
  • A fenntartható vidékfejlesztés lehetséges irányai, a kelet-közép-európai térség fejlődésének regionális gazdasági, valamint monetáris kérdései.
  • Agrár- és élelmiszer-gazdaságtan (családi gazdálkodás ökonómiája, versenyképesség, agrárkereskedelem)
  • A külgazdasági hatékonyság egyes kérdései (pl. Magyarország külgazdasági pozíciói a fejlődő országok piacain).

 

Végzettségek, tudományos fokozatok

  • Címzetes egyetemi tanári cím- Szent István Egyetem (2008)
  • Címzetes főiskolai tanári cím- Gödöllői Agrártudományi Egyetem (1999)
  • Egyetemi magántanári cím – Szent István Egyetem (2019)

 

Díjak, elismerések

BGE Tudományos Díj (2022, 2017)
 

Tudományos, szakmai, közéleti tevékenységek, megbízatások

  • Több tudományos folyóirat – Studia Mundi Economia, Muiltidiszciplináris Kihívások, Sokszínű Válaszok, OBIC Book Series, illetve Pošta, Telekomunikácie a Elektronický obchod (Szlovákia)-  szerkesztőbizottsági tagja
  • A Journal of Urban Research (Egyiptom) tanácsadó testületének tagja.
  • Több hazai és nemzetközi folyóirat felkérésére végez rendszeres lektori tevékenységet.
  • Több OTKA, Lendület és más hazai KFI pályázat bírálója.

 

Tagságok

  • Magyar és az Európai Regionális Tudományos Társaság (MRTT, ill. ERSA)- tag
  • Magyar-Koreai Társaság – tag
  • Magyar Külügyi Társaság – tag
  • Magyar Tudományos Akadémia- köztestületi tag

 

E-mail cím

neszmelyi.gyorgy@uni-milton.hu

Telefonszám

+36 1 454 7600 / 148-as mellék

Terem

“B” épület, 110-es terem

Fogadóóra

Hétfőnként: 11:30-12:30
Előzetes e-mailes bejelentkezés szükséges