Vissza a normál nézethez
Rólunk Az Egyetem Szervezete Tudományos Élet

Közhasznúsági Információk Képzéseink Felvételizőknek Hallgatóknak

Milton Friedmanról

Különleges évjárat - Milton Friedman 1912-ben született New Yorkban, ugyanabban az évben, mint Habsburg Ottó, Kádár János, Örkény István, Gyarmati Fanni és Alfonzó.

Kárpátaljáról Brooklynba - Szülei, Friedman Jenő Saul és Landau Sára Eszter a mai Ukrajnában található Beregszászról költöztek az Egyesült Államokba.

Diákévek - Kevéssel a 16. születésnapja előtt, 1928-ban érettségizett New Jersey-ben. Ezután a Rutgers, a Chicagói és a Columbia Egyetemen tanult matematikát és statisztikát. Mindez a nagy gazdasági világválság alatt történt, ami jelentős hatást gyakorolt munkásságára.

Doktori a Columbián - A háborús években és azt megelőzően az amerikai kormánynak dolgozott, volt professzor a Wisconsini Egyetem közgazdasági tanszékén, majd 1943-ban ismét a Columbia Egyetemre került, ahol matematikai statisztikával, fegyvertervezési problémákkal és hadi taktikával foglalkozott. 1946-ban itt szerezte meg a doktori címet.

A Chicagói Fiúk - 1946-tól 30 éven keresztül tanított közgazdaságtant a Chicagói Egyetemen. A köré szerveződött iskolának később több Nobel-díjas közgazdász is a tagja lett. Politikai filozófiájuk, és monetarista közgazdaságtan-szemléletük minimális állami beavatkozással a szabadpiaci gazdasági rendszert helyezte a középpontba.

Nem csak házastárs - Feleségével, Rose D. Friedmannal együtt számos ismeretterjesztő vállalkozást közösen jegyeztek, köztük a „Free to choose” tévésorozatot, és Friedman legnagyobb hatású művét is feleségével közösen publikálta Szabad választás címmel 1978-ban.

Ketten az oktatásért - A Friedman-házaspár a Friedman Foundation for Educational Choice (2016-tól EdChoice) szervezet segítségével évtizedeken keresztül támogatta a színvonalas oktatáshoz való hozzáférést, a szabad iskolaválasztás jogát.

Marshall-terv - 1950-ben a Marshall-tervet irányító amerikai kormányzat tanácsadójaként Párizsban töltötte az őszt. Ez az időszak váltotta ki érdeklődését az árfolyamok lebegésével kapcsolatban.

Tanácsadó - 1968-ban az amerikai elnökválasztási kampány során Milton Friedman volt Richard Nixon gazdasági tanácsadója.
Nobel-díj - 1976-ban a fogyasztáselemzéshez, a pénztörténethez és -elmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért kapott Nobel-díjat.

Neoliberalizmus: Ronald Reagan és Margaret Thatcher mellett - Milton Friedmant a Reagan-éra közgazdasági gurujának tartották. Az elnökválasztási kampányban még nem-hivatalos tanácsadóként, majd az elnöki gazdaságpolitikai tanácsadó testületében vállalt szerepet. Emellett Margaret Thatcher brit miniszterelnök tanácsadója is volt. A neoliberális elmélet szerint mindent a piacra kell bízni, az állam szerepét szigorú szabályok közé kell szorítani, hogy ne veszélyeztesse az egyén szabadságát és a piacok működését.

Kitüntetve - 1988-ban két magas rangú amerikai kitüntetést is kapott, a Szabadság Elnöki Medált és a Nemzeti Tudományos Érdemrendet Nyugdíjas évek - 1977-ben vonult nyugdíjba, és Chicagoból San Franciscoba költöztek feleségével, de időskorában is rendkívül aktív maradt. 2006. november 16-án halt meg 94 éves korában.

Az első igazi sztárközgazdász? A szabadpiac prófétája?
A magyar zsidó származású, világhírű tudós-közgazdász izgalmas, szuggesztív egyéniségként mély nyomot hagyott a világban. Még bírálói szerint is korszakalkotó módon járult hozzá ahhoz, amit a gazdaságról ma, a XXI. században gondolunk. Tanításai maradandóak és évtizedek múltán is aktuálisak, életművének túlnyomó része kiállta az idő próbáját.

Mi az a monetarizmus?
A monetarizmus Milton Friedman és a chicagói iskola által képviselt neoliberális filozófia közgazdaságtani szemlélete. Fő tételei között szerepel a stabil reálgazdaság, amit a piaci automatizmusok biztosítanak, és az az alapvetés, hogy az infláció monetáris jelenség. A nemzetgazdaság működésében a pénz iránti keresletre és kínálatra helyezi a hangsúlyt. A névadó mellett az iskola neves képviselői: Gary Becker, Robert Fogel, Robert Lucas Jr. és Thomas Sowell.

A Nobel-díjhoz vezető út
Milton Friedman 1932-ben a Rutgers Egyetemen szerez közgazdász diplomát - 1941-43 Adópolitikával foglalkozik az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériumában - 1946 Doktori címet szerez a New York-i Columbia Egyetemen - 1946-76 A Chicagoi Egyetemen gazdasági elméletet tanít - 1950 Párizsban a Marshall-terv szaktanácsadója - 1953-54 Fulbright ösztöndíjas vendégprofesszor a Cambridge Egyetemen - 1957 Megjelenik az Infláció, munkanélküliség, monetarizmus című könyve - 1962 Publikálja a Kapitalizmus és szabadság című művét - 1963 Anna Jacobsonnal közösen jegyzi Az Egyesült Államok pénzügyi története, 1867-1960 című könyvét - 1968 Richard Nixon gazdasági tanácsadója az elnökválasztási kampányban - 1976 Nobel-díjat kap a fogyasztáselemzéshez, a pénztörténethez és – elmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért.