Közhasznúsági Információk
NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAK
MIT KELL TUDNOD A NEMZETKÖZI GAZDÁLKODÁS ALAPKÉPZÉSI SZAKRÓL?
Az Európai Unió tagjaként, nyitott gazdaságként Magyarországon a foglalkoztatók szinte minden gazdasági-társadalmi szegmensben egyre jobban igénylik a nemzetközi kapcsolatokban, az Európai Unió ügyeiben és a diplomácia kérdéseiben jártas, nyelvet beszélő, jó kommunikációs készséggel bíró, sokoldalúan képzett szakembereket. A nappali és levelező tagozaton is elérhető nemzetközi gazdálkodás szak tananyaga éppen az ilyen szakemberek képzését célozza.
A szakon folyó oktatás erőssége, hogy a szükséges elméleti alapok és szakirányú ismeretek magas szintű oktatása mellett nagy súlyt helyezünk a gyakorlati tudás megszerzésére is. A képzés pedig különféle kompetenciafejlesztő tréningalapú szemináriumokkal lesz teljes. Diákjainknak segítséget nyújtunk abban, hogy diplomájuk kézhezvételekor már több hónapos, aktív gyakorlatot tudhassanak maguk mögött, többnyire neves közép-, nagy- és multinacionális vállalatoknál, az Európai Parlamentnél, önkormányzatoknál, kutatóintézetekben, a médiában stb., de az EU programjaihoz kapcsolódva lehetőség van arra is, hogy külföldön vegyenek részt részképzésben. Diákjaink tudományos fejlődését a TDK-munka segítésén túl szakmai konferenciák szervezésével, kiadványok készítésével is előmozdítjuk, biztosítva számukra az előadás, publikálás lehetőségét.
Nappali tagozaton négy féléven keresztül ingyenes idegen nyelvű képzéseket is biztosítunk, ezzel elősegítve a készségszintű nyelvtudás megszerzését hallgatóinknak.
A nemzetközi gazdálkodás alapképzési szakot azoknak ajánljuk, akik megalapozott nemzetközi ismeretekkel rendelkező üzleti szférában működő vagy elemző közgazdászok kívánnak lenni, érdeklődnek a világgazdaság, az Európai Unió, a diplomácia, a nemzetközi kapcsolatteremtés, a nemzetközi szervezetek működése iránt.
A képzés akár állami finanszírozott formában is elérhető!