Győztes hallgatóink a XVII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen

Győztes hallgatóink a XVII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen

Különleges és izgalmas feladat várt a XVII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny (OPEV) résztvevőire a győri Széchenyi István Egyetemen, ahol egyetemünk hallgatói is részt vettek.

A versenyre hazai, illetve határon túli egyetemekről érkeztek négy-négy fős hallgatói csapatok.

Csapatunk – a Milton Friedman Egyetem Pénzügy és Számvitel és Gazdálkodás menedzsment szakos hallgatói négyese – első alkalommal vett részt a rangos versenyen és kimagasló teljesítményt nyújtott.

A csapat a Döntő I. Helyezettje lett.

A győztes csapat:

Holpert Veronika, Liptai Kinga, Katona Barbara, Baraksó Viktor

A XVII. OPEV komoly számviteli, pénzügyi ismereteket igényelt a hallgatóktól. A versenyzők nem tudhatták előre, hogy melyik iparágból érkezik az az esettanulmány, amit fel kell dolgozniuk és a konkrét cég kilétére is csak a verseny alatt derült fény.

A három napos verseny első napján, az ünnepélyes megnyitón Dr. Reisinger Adrienn tudományszervezési dékánhelyettes köszöntötte a versenyzőket, majd Mayer Gábor FIEK-központvezető kihirdette a feladatot: a hajdani Győri Keksz és Ostyagyár területén megvalósuló Tudományos és Technológiai Park – „Science Park” – előkészítéséhez hívták segítségül a csapatokat.

A feladat az egyetem és partnervállalatai alkotta együttműködési platform optimális ingatlan portfóliójának meghatározása és egy részletes pénzügyi eredmény elkészítése volt, igazodva az előre meghatározott beruházói, tulajdonosi elvárásokhoz.

A csapatoknak egy napjuk volt az esettanulmány feldolgozására, majd a szombat esti előzsűrizés után a vasárnapi A döntőben, illetve B döntőben mutatták be megoldásaikat a vállalatvezetőkből, vállalati szakemberekből álló zsűri előtt.

A XVII. OPEV a csapatok díjazásával zárult, amit a Rába Járműipari Holding Nyrt., a Széchenyi István Egyetem, az Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület, a HVG és a Cothec Kft. felajánlásai tettek lehetővé.

A Milton Friedman Egyetem hallgatói csapata Szegediné Dr. Lengyel Piroska Tanárnő szakmai irányításával készült a versenyre:

 „Öröm volt a hallgatókkal együtt dolgozni, készülni a versenyre, majd három napon át értük és velük együtt izgulni.  Bízom benne, hogy a hallgatók kiváló eredménye inspirálóan hat számos hallgatónkra és a jövőben minél többen vesznek majd részt tudományos diákköri munkában.”

csapat2.jpg